2024.03.28, Csütörtök

Elkezdődött a 4-es számú főút debreceni bevezető szakaszának felújítása. A civishír.hu azt írja, az Árpád tértől Bocskaikertig 11 kilométeren teljes szélességében megújul a 4-es Nyíregyháza felé vezető szakasza.

Szoták Zoltán, a Magyar Közút Zrt. képviseletében úgy tájékoztatott, a 11 kilométeres szakasz belterületi része két réteg aszfaltot kap. Emellett cserélik a szegélyt és az összes közlekedési táblát, tartós útburkolati jeleket festenek fel. Bocskaikertben, a Gulyás Pál utcánál sárga villogóval ellátott gyalogátkelőhely épül az ottani önkormányzat közreműködésével.


(fotó: civishir.hu - Miskolczi János)

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős a államtitkára elmondta, a Magyar Közút 2017-ben 13 milliárd forinttal többet kap útkarbantartásra, fenntarásra. Kiemelte, az országban jelenleg 69 helyen zajlik útfejlesztés.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere arról számolt be, hogy javában tart a város több mint 50 utcáját érintő, 2,1 milliárdos úthálózat fejlesztési és felújítási programja. Hamarosan megkezdődnek az új főpályaudvar megépítésével összefüggő kivitelezési munkák. A legnagyobb kihívásnak a különböző munkálatok megfelelő összehangolását nevezte.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke a térség közlekedési fejlesztéseit részletezte. Kiemelte

  • az M35-ös autópálya Debrecentől Berettyóújfaluig tartó szakaszának 67,5 milliárdos beruházását,
  • és az M4-es Berettyóújfalut a román határral összekötő (Nagykereki) szakaszának megépítését, ami csaknem 70 milliárdba kerül.
  • Az Apafa-Debrecen-Püspökladány vasútvonal korszerűsítése 127 milliárd,
  • a Debrecen-Mátészalka vonal felújítása 30 milliárd,
  • a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal villamosítása 23,8 milliárd forintba kerül.

A Magyar Közút korábban közzétett sajtóanyagából kiderült, Hajdú-Biharban idén összesen több mint 24 kilométer hosszan újulnak meg utak mintegy 3 milliárd forintból. A tervek szerint a 4-es főúton nem csupán a Bocskaikertig húzódó 11 km-es szakasz, hanem a Bocskaikert és Hajdúhadház közötti 4 km-es szakasz is megújul.

(civishir.hu, mti, magyarepitok.hu)

(fotó: civishir.hu - Miskolczi János)

ÚtépítésútépítésútfelújításDebrecen