2024.04.20, Szombat
Tízmilliárdos beruházást kivitelez a Merkbau a Siemensnek
(fotók: magyarepitok.hu/Dernovics Tamás)

Tízmilliárdos beruházást kivitelez a Merkbau a Siemensnek

magyarepitok.hu

2017.06.20. 10:28 - Hegedűs Gergely

A német cég 12 500 négyzetméternyi új gyártóterületén titánium alapú turbinalapátokat gyártanak majd a fővárosban.

Hirdetés

Letették az alapkövét a Siemens Zrt. mintegy tíz milliárd forintos beruházásának Budapesten, melynek célja a német vállalat Power and Gas üzemének bővítése. A fejlesztéssel a gáz- és gőzturbinalapát-gyár jelenlegi területét 2500 négyzetméterrel növelik, emellett egy 10 ezer méteres új gyártócsarnokot is építenek.

A Merkbau Kft. kivitelezésében létrejövő kapacitásával a Simens titánium alapú turbinalapátokat gyárt majd a legmodernebb technológiával.

A képre kattintva galéria nyílik


Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az alapkőletételen elmondta, a Siemens a világ egyik legnagyobb gépipari vállalataként összesen 289 termelőegységgel rendelkezik, 351 ezer munkavállalót foglalkoztat. Úgy fogalmazott, a mostani beruházást nagyon kemény regionális versenyt megnyerve sikerült Magyarországra hozni.

Beszédéből az is kiderült, a projekt első ütemében 150 állás jön létre.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta, a magas minőségi munkát jelentő turbinalapátok gyártásához 50 magyar munkatársuk a berlini gyárban tanul, hozzájuk további kilenc kolléga csatlakozik.

Galéria

Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.Aktuálisgépgyártás

Hírlevél

Hirdetés