„A Lánchíd és a Golden Gate a legszebb hidak a világon”

Dr. Aarne Jutilát az igazi hidászként emlegetik, amit a tapasztalata is alátámaszt: több mint 140 híd építésében közreműködött Finnországban, miközben végig megmaradt mérnöknek. 1940-ben született Helsinkiben, s hidak iránti érdeklődése nagyon hamar megmutatkozott. Még csak 16 éves volt, amikor egy amerikai mérnök Readers’ Digestben megjelent újságcikke mély hatást gyakorolt rá és elindította a hídépítés felé vezető úton. Bár úgy emlékszik, nagyon nehéz volt a felvételi a műszaki egyetemre, bejutott és megkezdte építőmérnöki tanulmányait.

Diplomamunkáját egy Finnországban egyedülálló, 40 méter fesztávú, egycsuklós beton ívhídról írta, ahol egyből megmutathatta elszántságát. A Tampere központjában található, 1928-ban átadott Hämeensilta eredeti tervei csak részben álltak rendelkezésre, ezért nem lehetett tudni, meddig bírja az 1960-as évek sűrűbb forgalmát. „Sokáig vizsgálgattam és elemeztem az öreg hidat, két hétig álltam alatta vízen úszó állványokon, és minden látható repedést lerajzoltam” – emlékszik vissza.

Egyetemi tanulmányait Finnország után a svájci kormány ösztöndíjasaként a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskolán folytatta, majd Stockholmban kezdett dolgozni a Kjessler & Mannerstråle Ab vállalatnál. Hamarosan visszatért hazájába, ahol többek között a finn közlekedési hatóságnál is dolgozott. Bár munkaadói hamar felismerték benne az értékes munkaerőt, s ezért kétszer is vezető szerepet szántak neki, Jutila úr sosem fogadta el ezeket a pozíciókat. „Nagyon örülök, hogy nem tettem. Nekem mindig a valódi mérnöki tevékenység volt a célom, részt akartam venni a munkában.” A hidak tervezése mellett több mint 30 éven át tanított Helsinki műszaki egyetemén, ebből 24 éven át hídtervező mérnök professzorként.

Új rekordok és nemzetközi elismertség

1976-ban egy négynyílású folyami híd, a Valkeakosken Isosilta tervezésével kis híján az év finn építési projektje díjat is Jutila úr csapata nyerte: egy 37 éves acél gerenda híd felszerkezetét új típusú, többgerendás, előregyártott vasbeton zömökből készített hídra cserélték le, miközben az eredeti alátámasztásokat meghagyták. A régi híd csak 11 méter széles volt, míg az új felszerkezet 24,5. A 2,2-szeres növekedés a mai napig rekordnak számít Finnországban. „És még 30 százalékkal olcsóbb is lett az előzetesen becsültnél” – mondja mosolyogva Jutila úr. A projekt az utolsó fordulóig versenyben volt az említett címért, azonban végül Finnország első atomerőműve lett a győztes, ami szintén abban az évben készült, a hídhoz képest ötvenszeres költséggel.

Helsinkitől harminc kilométerre keletre, autópálya részeként épült a 350 méter hosszú, többnyílású, feszített beton Sipoonlahti híd, amire Jutila úr szintén büszke. Az új típusú, kereszttartó nélküli kétbordás lemezhíd egyedi megoldásaival az akkori legdrágább hídépítés volt az országban.

2000-ben Aarne Jutila a nemzetközi porondon is kiemelkedő sikert ért el: a hattagú finn csapat egyikeként a hongkongi Stonecutters híd nemzetközi tervpályázatán versenyzett. „28 csapat indult, ebből 16 adhatott be tervezetet, de csak ötöt válogattak be az utolsó fordulóba, köztük a miénket is” – mondja nagy megelégedéssel Jutila úr. Mind az öt nyertes csapatot meghívták Hongkongba a döntőre, s bár ők negyedikek lettek, a világ legjobb tervezőivel közös élmény önmagában is több díjjal felért.

30 év alatt több mint nyolcvanszor járt Magyarországon

Habár Jutila úr munkája során mind az öt kontinenst beutazta, a magyar-finn barátság már több mint 30 éve kiemelkedően fontos számára. „A híres magyar professzor, Tassi Géza 1987-ben egy tanárcsere keretében látogatott Finnországba. Akkoriban a Helsinki Műszaki Egyetem hídtervező mérnök professzora voltam. Azonnal megkedveltük egymást, sok megbeszélnivalónk akadt” – meséli Jutila úr a barátság kezdetéről.

Még ugyanabban az évben novemberben Jutila úr is Magyarországra látogatott, hogy aláírjon egy szerződést a Finn Építőmérnökök Szövetsége nevében. Ezt az alkalmat egy második követte 1990 májusában, ekkor már a Budapesti Műszaki Egyetem meghívására érkezett, s ezután a látogatások egyre sűrűbbé váltak, mert beindult az együttműködés a BME-vel és a magyar mérnökökkel. 2002-ben a BME tiszteletbeli doktorává avatták. Mostanra több mint nyolcvanszor járt Magyarországon, Budapest mellett több másik városba is elutazott, például Győrbe és Pécsre. Eközben számos magyar diákot is oktatott Finnországban.

Aarne Jutilát a júniusi siófoki Hidász Napok keretében Clark Ádám Életműdíjjal tüntette ki a Hidászokért Egyesület, ami – bevallása szerint – nagy meglepetés volt számára. A hazánkkal való együttműködés legújabb fejezete, hogy tagja a Galvani-híd nemzetközi tervpályázatát elbíráló bizottságnak. „Nagyon remélem, hogy egy remek híd készül majd el” – teszi hozzá.

A mostani bonyolult szerkezetekhez a mérnököknek jól kell tudniuk az alapokat

A finn tervező szerint egy hídépítési folyamat legizgalmasabb része az innovatív kezdet, amikor még csak a nyílt tér – például egy folyó – és a feladat adott. „Mindig azt mondom, hogy a mérnök ne döntse el előre, hogy acél-, beton- vagy fahíd épüljön. Ehelyett mérje fel a lehetőségeket, gondoljon át mindenféle hídtípust és ívnyílást. Amikor ezzel megvan, csak akkor hozhatja meg a döntést, hogy a kiválasztott típushoz milyen anyag a legmegfelelőbb. Ez ahhoz hasonlóan kreatív folyamat, mint amikor a művész új alkotásba kezd. A hídtervezőnek ugyanúgy használnia kell a képzelőerejét.” Egy kis idő után mosolyogva hozzáteszi: „a híd átadása a másik izgalmas rész, mert mindig van rá esély, hogy esetleg összeomlik.”

A hídépítés jelenlegi fejlődési irányával kapcsolatban is kikértük Jutila úr véleményét. „Egyre nagyobb hidak épülnek és ehhez folyamatosan új szerkezettípusokat alakítanak ki. A tervezők is próbálnak új, esztétikus formákat alkotni” – foglalja össze.

És mi a helyzet a fiatal mérnökökkel, akik most vágnak bele a hídépítésbe? „Fontos, hogy jól tanulják meg az alapokat” – hangsúlyozza a professzor. „A matematika és a mechanika ismerete elengedhetetlen. Manapság a fiatalok sokszor nem tudnak fejben számolni, mindig csak számoló- vagy számítógépet használnak. Anélkül alkotnak meg nagyon bonyolult szerkezeteket, hogy értenék azok fizikai viselkedését. Nem elég számokat táplálni egy számítógépes programba, mert fogalmunk sem lesz, hogy az eredmény helyes-e vagy sem! Ez a probléma nem csupán a hídépítésben jelentkezik.”

A hidakat a következő generációkra gondolva kell megépíteni

Amikor a magyarországi hídépítésről kérdezzük, a professzor válasza kettős: dicséri a Duna és a Tisza gyönyörű és grandiózus hídjait, de hozzáteszi, hogy az autópályák feletti előregyártott, vasbeton elemekből készült hidak nem túl esztétikusak. „Pont ez a helyzet az Egyesült Államokban is: sok esetben olcsón és gyorsan akartak építeni, de az eredmény évtizedekig vagy -századokig ott áll majd. Remélem az új hidakat már más elvek mentén tervezik meg.”

„Igazán csodálom a Széchenyi Lánchidat” – folytatja. „Már rengetegszer nekem szegezték a kérdést, hogy melyik hidakat tartom a legszebbnek a világon, és mindig azt válaszolom, hogy San Francisco Golden Gate hídját – amin már háromszor volt szerencsém átmenni – és a Lánchidat Budapesten. Remek az egyensúlya, és csodálatos, amikor éjszaka a várral a háttérben kivilágítják.”

Antal Zsófia

Click on page 2 to see the English version of this interview.