„A Lánchíd és a Golden Gate a legszebb hidak a világon”
fotók: Dernovics Tamás / magyarepitok.hu

„A Lánchíd és a Golden Gate a legszebb hidak a világon”

magyarepitok.hu

2017.07.23. 12:19

Aarne Jutila munkája révén körbeutazta az egész világot, mégis különösen nagyra becsüli a magyarokkal ápolt jó kapcsolatát. A finn hídtervező professzor az idei siófoki Hidász Napok során Clark Ádám Életműdíjat kapott, ami jó alkalmat adott egy beszélgetésre.


Dr. Aarne Jutilát az igazi hidászként emlegetik, amit a tapasztalata is alátámaszt: több mint 140 híd építésében közreműködött Finnországban, miközben végig megmaradt mérnöknek. 1940-ben született Helsinkiben, s hidak iránti érdeklődése nagyon hamar megmutatkozott. Még csak 16 éves volt, amikor egy amerikai mérnök Readers’ Digestben megjelent újságcikke mély hatást gyakorolt rá és elindította a hídépítés felé vezető úton. Bár úgy emlékszik, nagyon nehéz volt a felvételi a műszaki egyetemre, bejutott és megkezdte építőmérnöki tanulmányait.

Diplomamunkáját egy Finnországban egyedülálló, 40 méter fesztávú, egycsuklós beton ívhídról írta, ahol egyből megmutathatta elszántságát. A Tampere központjában található, 1928-ban átadott Hämeensilta eredeti tervei csak részben álltak rendelkezésre, ezért nem lehetett tudni, meddig bírja az 1960-as évek sűrűbb forgalmát. „Sokáig vizsgálgattam és elemeztem az öreg hidat, két hétig álltam alatta vízen úszó állványokon, és minden látható repedést lerajzoltam” – emlékszik vissza.

Egyetemi tanulmányait Finnország után a svájci kormány ösztöndíjasaként a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskolán folytatta, majd Stockholmban kezdett dolgozni a Kjessler & Mannerstråle Ab vállalatnál. Hamarosan visszatért hazájába, ahol többek között a finn közlekedési hatóságnál is dolgozott. Bár munkaadói hamar felismerték benne az értékes munkaerőt, s ezért kétszer is vezető szerepet szántak neki, Jutila úr sosem fogadta el ezeket a pozíciókat. „Nagyon örülök, hogy nem tettem. Nekem mindig a valódi mérnöki tevékenység volt a célom, részt akartam venni a munkában.” A hidak tervezése mellett több mint 30 éven át tanított Helsinki műszaki egyetemén, ebből 24 éven át hídtervező mérnök professzorként.

 

Új rekordok és nemzetközi elismertség

1976-ban egy négynyílású folyami híd, a Valkeakosken Isosilta tervezésével kis híján az év finn építési projektje díjat is Jutila úr csapata nyerte: egy 37 éves acél gerenda híd felszerkezetét új típusú, többgerendás, előregyártott vasbeton zömökből készített hídra cserélték le, miközben az eredeti alátámasztásokat meghagyták. A régi híd csak 11 méter széles volt, míg az új felszerkezet 24,5. A 2,2-szeres növekedés a mai napig rekordnak számít Finnországban. „És még 30 százalékkal olcsóbb is lett az előzetesen becsültnél” – mondja mosolyogva Jutila úr. A projekt az utolsó fordulóig versenyben volt az említett címért, azonban végül Finnország első atomerőműve lett a győztes, ami szintén abban az évben készült, a hídhoz képest ötvenszeres költséggel.

Helsinkitől harminc kilométerre keletre, autópálya részeként épült a 350 méter hosszú, többnyílású, feszített beton Sipoonlahti híd, amire Jutila úr szintén büszke. Az új típusú, kereszttartó nélküli kétbordás lemezhíd egyedi megoldásaival az akkori legdrágább hídépítés volt az országban.

Sipoonlahti híd, Finnország (fotó: geocaching.com)

2000-ben Aarne Jutila a nemzetközi porondon is kiemelkedő sikert ért el: a hattagú finn csapat egyikeként a hongkongi Stonecutters híd nemzetközi tervpályázatán versenyzett. „28 csapat indult, ebből 16 adhatott be tervezetet, de csak ötöt válogattak be az utolsó fordulóba, köztük a miénket is” – mondja nagy megelégedéssel Jutila úr. Mind az öt nyertes csapatot meghívták Hongkongba a döntőre, s bár ők negyedikek lettek, a világ legjobb tervezőivel közös élmény önmagában is több díjjal felért.

 

30 év alatt több mint nyolcvanszor járt Magyarországon

Habár Jutila úr munkája során mind az öt kontinenst beutazta, a magyar-finn barátság már több mint 30 éve kiemelkedően fontos számára. „A híres magyar professzor, Tassi Géza 1987-ben egy tanárcsere keretében látogatott Finnországba. Akkoriban a Helsinki Műszaki Egyetem hídtervező mérnök professzora voltam. Azonnal megkedveltük egymást, sok megbeszélnivalónk akadt” – meséli Jutila úr a barátság kezdetéről.

Még ugyanabban az évben novemberben Jutila úr is Magyarországra látogatott, hogy aláírjon egy szerződést a Finn Építőmérnökök Szövetsége nevében. Ezt az alkalmat egy második követte 1990 májusában, ekkor már a Budapesti Műszaki Egyetem meghívására érkezett, s ezután a látogatások egyre sűrűbbé váltak, mert beindult az együttműködés a BME-vel és a magyar mérnökökkel. 2002-ben a BME tiszteletbeli doktorává avatták. Mostanra több mint nyolcvanszor járt Magyarországon, Budapest mellett több másik városba is elutazott, például Győrbe és Pécsre. Eközben számos magyar diákot is oktatott Finnországban.

Aarne Jutilát a júniusi siófoki Hidász Napok keretében Clark Ádám Életműdíjjal tüntette ki a Hidászokért Egyesület, ami – bevallása szerint – nagy meglepetés volt számára. A hazánkkal való együttműködés legújabb fejezete, hogy tagja a Galvani-híd nemzetközi tervpályázatát elbíráló bizottságnak. „Nagyon remélem, hogy egy remek híd készül majd el” – teszi hozzá.

 

A mostani bonyolult szerkezetekhez a mérnököknek jól kell tudniuk az alapokat

A finn tervező szerint egy hídépítési folyamat legizgalmasabb része az innovatív kezdet, amikor még csak a nyílt tér – például egy folyó – és a feladat adott. „Mindig azt mondom, hogy a mérnök ne döntse el előre, hogy acél-, beton- vagy fahíd épüljön. Ehelyett mérje fel a lehetőségeket, gondoljon át mindenféle hídtípust és ívnyílást. Amikor ezzel megvan, csak akkor hozhatja meg a döntést, hogy a kiválasztott típushoz milyen anyag a legmegfelelőbb. Ez ahhoz hasonlóan kreatív folyamat, mint amikor a művész új alkotásba kezd. A hídtervezőnek ugyanúgy használnia kell a képzelőerejét.” Egy kis idő után mosolyogva hozzáteszi: „a híd átadása a másik izgalmas rész, mert mindig van rá esély, hogy esetleg összeomlik.”

A hídépítés jelenlegi fejlődési irányával kapcsolatban is kikértük Jutila úr véleményét. „Egyre nagyobb hidak épülnek és ehhez folyamatosan új szerkezettípusokat alakítanak ki. A tervezők is próbálnak új, esztétikus formákat alkotni” – foglalja össze.

És mi a helyzet a fiatal mérnökökkel, akik most vágnak bele a hídépítésbe? „Fontos, hogy jól tanulják meg az alapokat” – hangsúlyozza a professzor. „A matematika és a mechanika ismerete elengedhetetlen. Manapság a fiatalok sokszor nem tudnak fejben számolni, mindig csak számoló- vagy számítógépet használnak. Anélkül alkotnak meg nagyon bonyolult szerkezeteket, hogy értenék azok fizikai viselkedését. Nem elég számokat táplálni egy számítógépes programba, mert fogalmunk sem lesz, hogy az eredmény helyes-e vagy sem! Ez a probléma nem csupán a hídépítésben jelentkezik.”

 

A hidakat a következő generációkra gondolva kell megépíteni

Amikor a magyarországi hídépítésről kérdezzük, a professzor válasza kettős: dicséri a Duna és a Tisza gyönyörű és grandiózus hídjait, de hozzáteszi, hogy az autópályák feletti előregyártott, vasbeton elemekből készült hidak nem túl esztétikusak. „Pont ez a helyzet az Egyesült Államokban is: sok esetben olcsón és gyorsan akartak építeni, de az eredmény évtizedekig vagy -századokig ott áll majd. Remélem az új hidakat már más elvek mentén tervezik meg.”

„Igazán csodálom a Széchenyi Lánchidat” – folytatja. „Már rengetegszer nekem szegezték a kérdést, hogy melyik hidakat tartom a legszebbnek a világon, és mindig azt válaszolom, hogy San Francisco Golden Gate hídját – amin már háromszor volt szerencsém átmenni – és a Lánchidat Budapesten. Remek az egyensúlya, és csodálatos, amikor éjszaka a várral a háttérben kivilágítják.”

Antal Zsófia

Click on page 2 to see the English version of this interview.

Még nincs vége! A cikk folytatódik a következő oldalon.
hídépítésinterjúGalvani-híd

Facebook kommentek