2024.03.29, Péntek
Nem csupán a kivitelezői fronton végzett munka érhet Lechner-díjat – interjú Balanyi Lászlóval
Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Nem csupán a kivitelezői fronton végzett munka érhet Lechner-díjat – interjú Balanyi Lászlóval

magyarepitok.hu

2021.09.17. 15:37 - Füzi Nikolett

A rangos elismerés díjazottját, Balanyi Lászlót, a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt. gazdasági igazgatóját és alapító tulajdonosát kérdeztük a díjról és a pályájáról.

Hirdetés

A cégvezető immáron három évtizede végez jelentős munkát a társaság gazdaságügyi és pénzügyi támogatói területen. Elmondása szerint nagy meglepetésként érte a díj, mivel ezidáig háttérterületen dolgozó nem részesült ebben az elismerésben.

Balanyi László átveszi a Lechner-díjat -  A képre kattintva galéria nyílik.

 

„Kollégáim körében már korábban többen megkapták, viszont ezt az érdemet eddig jellemzően a kivitelezési területen dolgozó mérnökök vagy olyan a szakma első frontjában dolgozó mesterek kapták, akik valamilyen igazán jelentős szakmai tevékenységet végeztek egy adott projektben”

– fogalmazott a díjazott.

Hozzátette: jó érzés azt látni, hogy a díj odaítélésénél fontos szempont a háttértevékenységet végző szakemberek munkája is, hiszen nagy hatásuk van nekik is az építőiparra. Balanyi László kifejtette még: a díj felelősséget is jelent, hogy a későbbiekben is úgy folytassa a munkáját, hogy az méltó legyen az elismerésre. „Az építőipari szakmán belül nagy elismerésnek örvend ez a kitüntetés, így nagyon köszönöm az ÉVOSZ elnökségének, hogy megítélte. Köszönöm a kollégáknak, illetve a családomnak is, akik lehetővé tették, hogy immár 33 éve ezen a területen dolgozhassak.”

 

 

Most lépnek a cég életének egyik legfontosabb időszakába

Balanyi László visszatekintett a cég múltjára és szakmájának legemlékezetesebb periódusairól is beszámolt. Ilyen időszaknak élte meg a cég alapítását a ’90-es években, amikor ki kellett építeni a társaság működését. Hozzáfűzte, érdekes, kihívásokkal teli volt az uniós csatlakozás időszaka is, hiszen nagyságrendileg ugyanakkor csatlakozott a cég az újHÁZ Centrum építőanyag beszerzési társuláshoz. A 2008-2009-es éveket szintén fontos időszaknak jelölte meg, ugyanis a válság ideje alatt komoly és egy merőben új stratégiát kellett kialakítaniuk.

Amellett, hogy minden évnek megvannak a sajátos kihívásai, mégis az utóbbi 2-3 évet emelte ki a cég történetének egyik legjelentősebb periódusául:

„Jelenleg a leghosszabb távú projektünk a sikeres cégutódlás véghezvitele, ezen dolgozunk nagy erőkkel.”

Kifejtette: a generációváltás kapcsán most próbálják keresni azokat az utakat a cég sikeres fennmaradásához, amelyek megfelelnek a fiatalok igényeinek, elvárásainak és elképzeléseinek. „Mindamellett alapvetően fontos, hogy a Merkbau működőképessége is megmaradjon, mindezt pedig úgy kell elérni, hogy a 10-20 éve itt dolgozó kollégák is érdekeltek legyenek a sikeres generációváltásban.”

Galéria

AktuálisMerkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.nívódíjakÉVOSZÉpítők Napjadíjátadóképítőiparinterjú

Hírlevél

Hirdetés