2024.03.28, Csütörtök

Felavatta Zalaegerszeg Északi Ipari Parkjában épült üzemét a német Edelmann cégcsoport pénteken. Az Edelmann Hungary Packaging Zrt. az öt milliárdos projekt megvalósításához az Új Széchenyi Terv keretében 500 millió forint európai uniós támogatást kapott. A beruházás keretében most megépült gyár 12.331 négyzetméteres, a korábbi nyomdaépület kétszerese. Az építkezés fővállalkozó kivitelezője az osztrák Unger Stahlbau GesmbH, a megrendelő vállalkozó kivitelező pedig a Market Építő Zrt. volt.

Dierk Schröder, az Edelmann konszern ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztés nyomán a foglalkoztatottak száma 177-ről 280-ra nőtt, s 2020-ig a létszám várhatóan 300-ra bővül. Emellett a jelenleg 5 milliárdos éves forgalmat Schröder 2020-ban már 8 milliárdra becsüli, mivel 2018-ig a termelést a jelenlegi évi 11 ezer tonna kartondobozról 17 ezer tonnára növelik. Az export aránya 18 százalékról 30 százalékra emelkedhet.

A kapacitásnövelés ezzel nem ért véget: az Edelmann konszernnel már egy újabb, a szomszédos területre vonatkozó, bővítést tartalmazó szerződést is aláírt a város vezetése.

A családi tulajdonban levő Edelmann Group székhelye a németországi Heidenheim. A vezető csomagolóanyag-gyártó cég magas minőségű, szofisztikált hajtogatott-nyomtatott kartondobozokat gyárt multinacionális kozmetikai, gyógyszeripari, élelmiszeripari, édesipar cégek megrendelésére, valamint profiljába tartozik a címkegyártás és a speciális csomagolási rendszerek előállítása is. Az Edelmann cégcsoporthoz hét - Európában, Ázsiában és Amerikában - működő üzem tartozik.

A csoport 2010 decemberében vásárolta fel a Zalai Nyomdát, de csak 2013-ban lett 100 százalékos tulajdonosa az üzemnek. A leányvállalat Edelmann Hungary Packaging Zrt. néven Magyarországon a második legnagyobb cég a hajtogatott kartondoboz gyártásban. A zalaegerszegi gyár mind a termelési kapacitást, mind a minőséget tekintve a cégen belül harmadik helyet foglalja el.

(MTI, zalaegerszeg.hu)

Market Építő Zrt.Mi épül?Zalaegerszegpapíriparnyomdaipar