2024.03.28, Csütörtök

A Jövő bajnokai versennyel vasárnap megnyitották a főváros XI. kerületében, a Tüskecsarnok mellett felépült Tüske-uszodát. Az ünnepélyes átadón Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára elmondta, az új, fedett uszodakomplexum egy 50 méteres, tízpályás versenymedencéből, valamint egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencéből áll, s egy 1000 fős lelátó is tartozik hozzá.

A beruházás 3,2 milliárd forint plusz áfából, teljes mértékben állami forrásból valósult meg, az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok lesz. Boros Anita kiemelte: ezzel befejeződött a 20 éve megálmodott Tüske sportkomplexum, amelynek multifunkcionális sportcsarnoka 2014 novemberében nyitotta meg kapuit.

A helyettes államtitkár kijelentette: „a multifunkciós Tüskecsarnok és a hozzá tartozó uszoda megépítése jogosan tölthet el büszkeséggel bennünket." Hozzátette, hogy az új létesítmény a riói olimpiára és a 2017-es vizes világbajnokságra való felkészülésben is segítheti a magyar sportolókat.    

Simicskó István honvédelmi miniszter - korábban sportért felelős államtitkár - arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportoló nemzetté válás érdekében áldozni is kell a magyar sport oltárán. A XI. kerület országgyűlési képviselője ezért is nevezte örömtelinek, hogy az országban egyre több sportlétesítmény épül. Kitért arra is, hogy a sportfejlesztések hatásai már jelentkeznek, hiszen amíg 2010-ben még csak 230 ezer diák sportolt versenyszerűen, addig ez a szám mostanra közel 400 ezerre emelkedett, ami 74 százalékos növekedés.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a sportolói igények hatására egy wellness részleg és egy tornaterem is épült a medencék mellé, így a Tüske uszodakomplexum az egyetemi-, a diák- és a szabadidősport fellegvára, s ugyanakkor a magyar úszó- és vízilabdasport központja is lehet.    

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere azt emelte ki, hogy a kilencvenes évek közepén félbehagyott Tüskecsarnok 16 és fél éven át a kerület egyik csúfsága volt, most viszont az elkészült sportkomplexum nemcsak Lágymányos, hanem Budapest, sőt az ország egyik gyöngyszeme lesz. Hangsúlyozta, hogy az uszoda helyi lakosok szabadidősportos igényeit is jól szolgálja majd.     

A Tüskecsarnokot még 1993-ban kezdték építeni, ám a beruházás 1996-ban leállt. A kormány 2012-ben döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell, és 2014-re készült el a 4000 fős multifunkcionális nagycsarnok, a sportcentrum és a kétszintes mélygarázs.

A teljes beruházás az uszodával együtt több mint 9 milliárd forintba került.

(mti, magyarepitok.hu)

Mi épül?sportberuházások