2024.04.20, Szombat

Másodjára is megkapta a Bisnode AAA tanúsítványt a Duna Aszfalt Kft., amellyel a hazai vállalkozások mindössze 0,63%-a rendelkezik – derült ki a magyar tulajdonú cég közleményéből.

A Bisnode egy objektív cégminősítés, amely egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján vizsgálja az adott vállalkozás pénzügyi stabilitását és üzleti megbízhatóságát. A tanúsítványt Európa számos országában használják, és a skandináv országokban etalonnak számít üzletkötés esetén.

Lehel Zoltán a Duna Aszfalt Kft. innovációs főmérnöke és szóvivője szerint a minőségi munkavégzés mellett mindenki számára fontos, hogy határidőre megkapja a teljesítéséért járó fizetségét, legyen szó a vállalat alkalmazottairól, vagy alvállalkozóiról. „Nagy büszkeség a Duna Aszfalt számára, hogy a pénzügyileg legstabilabb vállalkozások közé tartozunk, hiszen közel 600 munkatársnak és családjaiknak biztosítunk stabil megélhetést, emellett az alvállalkozóink is szeretnek velünk dolgozni, mert tudják, hogy biztosan határidőre megkapják a fizetségüket” – tette hozzá a cég szóvivője.

A Duna cégcsoport a hazai mélyépítés meghatározó szereplője. A 100%-ban magyar tulajdonú vállalategyüttes mind a gyártás, mind a kivitelezés területén jelentős referenciákkal bír. A Duna csoportnak országosan a mélyépítés teljes spektrumát lefedő 10 területi igazgatósága van, az M43-as autópálya építéséhez pedig külön projektirodát hozott létre. Ezeket 8 + 1 aszfaltkeverő telep szolgálja ki.

A vállalatcsoport jelentős gépparkkal, közel 600 dolgozóval és számos gondosan kiválasztott és ellenőrzött partnerrel és alvállalkozóval rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy az egész ország területén megbízható minőségű munkát végezzen.

(magyarepitok.hu, dunaaszfalt.hu)

Duna Aszfalt Zrt.Aktuálismélyépítésépítőipari cégek