2024.03.29, Péntek
Év végére eléri az 1-es főutat a győri elkerülő

Év végére eléri az 1-es főutat a győri elkerülő

2016.03.04. 12:44 - Hegedűs Gergely

Folytatódik a Győrt keletről elkerülő 813-as főút építése: a tavaly átadott 4,4 kilométeres szakasz után idén 3,8 kilométer készül el 4,4 milliárdos beruházással.

Hirdetés

Áprilisban megkezdődnek a munkálatok az elkerülő út második, 3,8 kilométeres szakaszának építési területén – derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő közleményéből. A területen jelenleg régészek dolgoznak, a kivitelező cég szakemberei várhatóan áprilisban kezdik meg az építkezést. Az elkerülő újabb szakasza a tervek szerint 2016 végére készül el.

A 813-as kétsávos, másodrendű főút Győrt keleti irányból elkerülve, az M1-es autópályát köti majd össze a szlovákiai Nagymegyer felé vezető 14-es főúttal. A projekt célja tehermentesíteni Győrt a Szlovákia felé irányuló tehergépjármű forgalom alól. Az út három ütemben épül, tavaly ősszel adták át az M1-es sztráda és a győri Vonal út közötti 4,4 kilométert, a mostani második ütemben az 1-es főútig hosszabbodik az elkerülő.

Az idei fejlesztés során egy-egy körforgalom létesül az M19-es autóút és a 813-as főút csomópontjaiban, valamint az 1-es főút és a 813-as főút kereszteződésében. Egy új felüljáró az M19-es autóút fölött ível majd át. A fejlesztés hazai forrásból, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában 4,22 milliárd forintból valósul meg.

A harmadik ütem 2017 végére valósulhat meg az első kettőhöz hasonló hosszúságú szakasszal, ehhez hozzátartozik majd egy híd építése a Mosoni-Duna fölött, ekkor válik teljessé a Győrt keletről elkerülő útvonal.

(NIF közlemény, magyarepitok.hu)

GyőrNemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)Útépítésútépítés

Hírlevél

Hirdetés