2024.03.28, Csütörtök

Ipari parkok fejlesztésére jelent meg 6 milliárd forintos pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A Széchenyi 2020 részeként meghirdetett program részletei a kormányzat pályázati oldalán jelentek meg.

A felhívás által pályázatonként 10 és 100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el mikro-, kis és középvállalkozások számára.

Rákossy Balázs, az NGM uniós források felhasználásáért felelős államtitkára arról számolt be, a 2014-20-as időszakban a mennyiségi fejlesztés helyett alapvető cél a már meglévő ipari parkok által a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára nyújtott szolgáltatások körének bővítése. Emellett a jobb kihasználtság érdekében az ipari parkok elérhetőségének, szolgáltatásaik színvonalának javítása.

A támogatásból

  • az ipari park működtetéséhez és a betelepülő kkv-k számára biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükséges új eszközök, berendezések beszerzésére,
  • illetve információs technológia-fejlesztésre van lehetőség.
  • Emellett elnyerhető támogatás a telekhatáron belüli alapinfrastruktúra kiépítésére, bővítésére, korszerűsítésére,
  • valamint új, közös használatú épület építéséhez és a kapcsolódó épületgépészeti beruházásokhoz, amelyek az ipari park által biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükségesek.   

A támogatás maximális mértéke a szabad vállalkozási zónák területén működő, támogatást igénylő ipari parkok esetén az összes elszámolható költség 70 %-a, míg a szabad vállalkozási zónákon kívül fekvő ipari parkok esetében az összes elszámolható költség 50 %-a.

Rákossy Balázs kiemelte, a fejlesztések közvetetten hozzájárulnak a kkv-k tevékenységének fejlődéséhez, elősegítve ezzel versenyképes működésüket.    

„A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztése és exportképességének erősítése továbbra is az egyik legfontosabb irány a 2014-20-as időszak uniós fejlesztési forrásainak felhasználásakor” – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, Magyarországon mintegy 220 ipari park van, ezek az ország teljes területét lefedik, kihasználtságuk regionálisan változó, többségük rendelkezik még beépíthető területtel.

(mti, magyarepitok.hu)

Pályázatokpályázatokipari parkGINOP