2024.04.20, Szombat

A Vidékfejlesztési Program teljes, 1300 milliárd forintos büdzséjéből 2016-ban több mint 800 milliárdra ír ki pályázatokat a Miniszterelnökség, várhatóan 59 felhívás keretében – többek közt tárolók, üzemek, telepek építésére és korszerűsítésére a mezőgazdaságban. A Lindab Kft. ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy csak azok a vállalkozások részesülhetnek a lehívható forrásokból, amelyek komplex beruházási terveket tudnak pályázataikhoz csatolni. Az építőipari alapanyaggyártó a honlapján azt írja, a csarnoképítést tervező vállalkozásoknak olyan kivitelező partnert kell választaniuk, amely képes az Építési Normagyűjtemény (ÉNGY) követelményeinek megfelelő tervezést végez. A kérelmeket ugyanis egyrészt csak az ÉNGY alkalmazásával lehet benyújtani, másrészt ezzel mind a beruházási, mind a későbbi üzemeltetési költségek kordában tarthatóak.

A Lindab közleményében az áll, az ÉNGY benyújtásakor a költségtervezésnél nem elég listaárakat feltüntetni, tételes és részletes árakat kell megadni, mindez jelentős többletmunkát jelent, de számos előnye van.

Sulyok András, a Lindab Kft. magyarországi vezetője kifejtette, azáltal, hogy pontos árakat kell a kérelmekhez csatolni, csökken annak az esélye, hogy a projektek tervezett költsége 20 százaléknál nagyobb mértékben meghaladja a valós kiadásoktól, ami külön szankciókat vonna maga után. Az ÉNGY további jelentősége, hogy a kivitelezők kiválasztása is gördülékenyebbé válik, hiszen már az induláskor látható, mely cégek képesek kellően pontos információkat nyújtani termékeikről és szolgáltatásaikról a projekttervezéshez. Mindemellett az ÉNGY a megbízható adatoknak köszönhetően támogatja a pályázati kérelmek hatékony és szakszerű értékelését, elbírálását.

Sulyok András hozzátette, a forrásszerzési esélyekhez az ÉNGY mellett az is kell, hogy a pályázó figyelemmel legyen az épület üzemeltetéséből adódó követelményekre is. Így például az állattartásnál olyan kivitelezőt kell választani, amelyik biztosítani tudja az uniós követelményeknek megfelelő szigetelést, hűtést, vízellátást és szellőztetést.

(lindab.hu)

(kép: magtar.hu)

PályázatokLindabüzemépítéscsarnoképítés