2024.04.19, Péntek

Megújult Füzér vára, mely húsvétkor újra megnyitja kapuit a látogatók előtt. A turisztikai célú felújításnak köszönhetően felépült az úgynevezett Alsóvár, megújult a Felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsóbástyája. A falu központjában megépült a Váruradalmi Kézművesház és az 1940-es és 1950-es éveket idéző Tájház. A jövőben a Felsővár teljes rekonstrukciójára következik. A füzéri várgondnokság Élő vár Zemplénben című projektjét több mint 1,5 milliárd vissza nem térítendő támogatásban részesítette az állam.

A Felsővár kivitelezését a budapesti székhelyű Laki Épületszobrász Zrt. végezte. A belsőépítészettel, műemlékfelújítással, generál kivitelezéssel, homlokzatokkal, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég a legutóbbi nyilvános adat szerint 71 főt foglalkoztat. A Laki Zrt. honlapja szerint évről évre növekvő árbevétele először tavaly lépte át a 10 milliárdos határt 10,926 milliárd forinttal.

Horváth Jenő (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-vel azt közölte, a megújult várban történelmi játszótéren, hadi bemutatókon, középkori életképeken keresztül mutatják be az egykori várbeli élet mindennapjait. A település központjában ugyanakkor váruradalmi húsvéti vásárral, interaktív kézműves foglalkozásokkal, tojáskiállítással és élő muzsikával várják a Füzérbe látogatókat.

A források Füzér várát a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt az erődítmény. A Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után - ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna - Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette.

A várat 1676-ban égették fel. A vár feltárását 1977-ben Feld István és Juan Cabello kezdte meg, majd 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata Simon Zoltán vezetésével végzett jelentős feltárási és helyreállítási munkákat a várhegyen.

(mti, magyarepitok.hu)

Laki Épületszobrász Zrt.műemlékfelújításMi épül?Füzérvárak