2024.04.19, Péntek

A kormány közzétette a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) idei keretének módosítását. A közlönyben megjelent kormányhatározat több területen is megemeli a felhívások összköltség alapon megadott idei keretösszegét. A módosításoknak köszönhetően a TOP eddig 852 milliárdos kerete 20 százalékkal (173 milliárd forint) bővül, és meghaladva az ezermilliárdos határt 1025 milliárd forintot tesz ki.

A TOP összesen hat prioritási csoportba sorolta be a felhívásokat, a változtatások valamennyi csoportot érintik, és többségük a keret emelkedését jelenti, ugyanakkor vannak felhívások, melyek kerete csökkent.

Megjelent továbbá egy új célterület a TOP-ban, a „Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések" című 7. prioritáshoz egyetlen felhívás tartozik. Ennek 45,6 milliárd forintos keretösszege van, mely Rákossy Balázs NGM államtitkár nyilatkozata szerint a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására szolgál. A felhívás „A kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva” címszó alatt fut.

A többi területet vizsgálva kiderül, a gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére prioritás közül az első öt felhívása több pénzt kap, négy kisebb kerete viszont csökken. Közülük továbbra is a Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztésé a legbővebb keret immár 51 milliárd forinttal, a szintén bővülő ipari parkok fejlesztése című felhívás 47 milliárdra nőtt.

A vállalkozásbarát, népességmegtartó településfejlesztésről szóló 2. prioritásnál egy kivétellel minden felhívásnak nőtt a kerete, közülük kiemelkedik a zöld város fejlesztése című keret, mely 40 milliárdról 54 milliárdra nő.

Az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés kiemelten a városi területeken című 3. prioritásnál szintén nőtt a keretek döntő többsége, közülük az Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 44 helyett 61 milliárd jut. A helyi közösségi szolgáltatások fejlesztéséről és a társadalmi együttműködés erősítéséről szóló 4. prioritás hat felhívásából háromnak nőtt, háromnak csökkent a kerete. A megyei és helyi emberi erőforrás-fejlesztésről, foglalkoztatás-ösztönzésről és társadalmi együttműködésről szóló 5. prioritásnak három kerete is növekedett.

A megyei jogú városok fenntartható fejlesztését biztosító 6. prioritásnál az ipari parkok fejlesztése 18 helyett 22 milliárdot kap. A 35 felhívás 34-re módosult, döntő többségük növekedett.

(magyarepitok.hu)

PályázatokpályázatokTerület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)