Így szervezik át a fővárosi kórházstruktúrát

Antal Zsófia

2016.07.06

A vidéken elfogadott térségi rendszer szolgál a fővárosi átalakítás mintájául, melyre 51 milliárd forintot szánnak. A négy szuperkórházon kívül részben a társkórházak, az egyházi- és a sportkórházak fejlesztéséről is született döntés.

51 milliárd forint pluszforrást szavazott meg a kormány a budapesti egészségügynek - közölte Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján. Ebből 40 milliárd forint nemzeti forrásból, 11 milliárd forint pedig a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programból (KEHOP) adódik.

Cserháti Péter, az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztos ismertette, hogy mi a pluszforrás célja. Hétfői határozatában a kormány elfogadta a vidéken 2011-ben kialakított térségi rendszer megvalósítását a fővárosban is, mert az jelenleg - elsősorban a sürgősségi ellátásban - hiányzik. Vidéken a centrumok, az úgynevezett szuperkórházak minden nap, minden szakmában tudnak ellátást nyújtani, ezt pedig kiegészítik a megyei és városi kórházak, valamint a speciális feladatokat ellátó társkórházak rendszere. Erre a hármas felosztásra törekednének tehát Budapesten is.

Ónodi-Szűcs szerint az átszervezés miatt nem szűnik meg semmilyen kapacitás, de azok mozogni fognak az egyes telephelyek között, hogy a lehető legjobb színvonalú betegellátást tudják biztosítani.

Már korábbról ismert a négy fővárosi centrum helye, a hétfői kormányhatározat alapján pedig Cserháti Péter most több részletet is elmondott a helyszínekkel kapcsolatos tervekről:

  • Az észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ lesz. A Podmaniczky utcai MÁV-kórházi ágyak új tömbépületbe, a Róbert Károly körútra települnek át.
  • Dél-Pesten a három intézményből összevont Egyesített Szent István és Szent László Kórház, a mellette fekvő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, illetve a baleseti intézet vagy a Merényi kórház traumatológiájának összevonásával, idegsebészettel és egyéb aktív kapacitással egy 1200 ágyas tömb jön létre.
  • A dél-budai centrum Kelenföldön létesül, az új kelenföldi kórház mellett számítanak a közelben lévő Szent Imre kórházra is.
  • Az észak-budai centrum kijelölése összefügg az ottani közlekedés fejlesztésével, ezért ez csak akkor fog megtörténni, ha az M0-ás továbbépítésével kapcsolatos döntések megszülettek. A Kútvölgyi kórház esetében társkórházfejlesztést terveznek, a klinikák nőgyógyászat-szülészeti és ortopédia-traumatológiai kiegészítésével magas szintű, tömbcentrumra alkalmas egység jöhet létre. A Kútvölgyi kórház és a Szent János Kórház esetében támogatják a XII. kerületi járóbeteg-ellátás megvalósítását, illetve egy gyermek-anyasági központ létrehozását.

A kormány előírta a társkórházak fejlesztését is, ezek jelenleg is betöltik ezt a szerepet, de infrastrukturális problémáik vannak. Ide tartozik a Pest megyei Flór Ferenc Kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, a Bajzsy-Zsilinszky Kórház, az Uzsoki utcai kórház, a Szent Margit Kórház és a Szent Imre Kórház. A megvalósítást 2017. március 31-éig kell lezárni. Egy második ütemben a többi intézmény sorsával foglalkoznak, amelyekről már döntés született. Például a Heim Pál Kórházban négymilliárd forintos uniós forrásból már zajlik a gyermek-sürgősségi központ kialakítása, az onkológiai intézetben ötmilliárd forintos uniós forrásból a sugárterápiás ellátás korszerűsítése, a Nyírő Gyula kórházban kétmilliárd forintból a "high security" pszichiátriai osztály kialakítása.

Az egyházi kórházakkal kapcsolatban is zajlik az egyeztetés. A Budai Irgalmasrendi Kórház fejlesztéséről már született kormányhatározat, ezt várják a Bethesda, a Szent Ferenc és a Mazsihisz szeretetkórház esetében is. Vannak továbbá szakkórházak, ahol komplex átvizsgálás kell, például a Korányi tüdőgyógyászati intézetet és az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetet (ORFI). Ennek a tervezési feladatnak a határideje 2017. június 30.

Az OPNI volt épületével kapcsolatban vizsgálják, hogy azt szanatóriumi, krónikus ellátásra alkalmassá lehet-e tenni, ennek is 2017. június 30-a a határideje.

A sportegészségügyre is kitér a kormányhatározat, ennek értelmében a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbben helyezik el az Országos Sportegészségügyi Intézetet. Erre a feladatra új miniszteri biztost fognak kinevezni.

(MTI)

Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP)kórházak