2024.04.16, Kedd

Kaposvár 14,7 milliárd forintra pályázhat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP). A város polgármestere sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a pénz felhasználásában kiemelt helyen szerepel a gazdaságfejlesztés, a zöldváros-koncepció megvalósítása és a munkahelyteremtés.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) elmondta, a város az Európai Unió 2020-ig tartó költségvetési időszakában

  • gazdaságfejlesztésre 4,4 milliárd,
  • az energiahatékonyságot, a megújuló energiák felhasználását célzó beruházásokra 2,3 milliárd,
  • munkahelyteremtésre, foglalkoztatásra 1,2 milliárd forintot szán.

A politikus közölte, a somogyi megyeszékhely hat pályázat készítését tervezi. Az elsőt, amellyel a foglalkoztatás szintjének növelését és az iparterületek fejlesztését akarja elérni, pénteken már be is adta, és két-három héten belül támogatási szerződést köthet. A polgármester kiemelte, hogy a támogatásból 843 álláskereső elhelyezkedését oldják meg átképzéssel, munkahelyteremtéssel, helyi vállalkozásoknak nyújtott munkabér-támogatással.

Szita Károly kiemelte, Kaposvár nagy gondot fordít ipartelepei infrastruktúrájának javítására is, hogy a vállalkozók és a munkavállalók számára jól megközelíthetőek, a városrészekhez hasonlóan rendezettek legyenek. 

A következő hónapokban a Raktár utcában, a Kanizsai-Jutai-Vásártéri úton, a volt SÁÉV-telep útjain, a Guba Sándor utcában és az Izzó utcában 750 millió forintból végeznek felújítást, korszerűsítik a csapadékvíz- és a szennyvízcsatornát, az ivóvízrendszert és a közvilágítást, építenek kamionparkolókat.

Szita Károly azt hangoztatta, Magyarország és azon belül Kaposvár is úgy döntött, hogy 2014 és 2020 között elkötelezi magát egy erős gazdaság megteremtése mellett. Úgy fogalmazott, reméli, a pályázatok révén elnyert 14,7 milliárd forint a legkésőbb 2019 tavaszára érezteti hatását, azaz láthatóan erősebb lesz a gazdaság, zöldebb a város, és nem lesz olyan kaposvári, akinek ne lenne munkahelye, ha dolgozni akar.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarországnak TOP-forrásból 1231 milliárd forint áll a rendelkezésére, ebből 387 milliárdot a megyei jogú városok használhatnak fel. 

(mti)

Mi épül?útfelújításKaposvár