2024.04.19, Péntek
Jelentettek a bankok: így alakultak idén a CSOK-kérelmek

Jelentettek a bankok: így alakultak idén a CSOK-kérelmek

MTI

2016.11.14. 15:42 - Antal Zsófia

Nőtt az új lakás építésére vagy vásárlására családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevők száma, az igénylések felét pedig a kétgyerekes szülők nyújtották be.

Hirdetés

A bankok adatai szerint a fő trendek nem változtak, a legtöbben továbbra is használt lakás vásárlására fordítják a támogatást, azonban egyre többen veszik igénybe a csokot új lakáshoz is. Ezt elősegíti a kiadott új lakásépítési engedélyek számának ugrásszerű növekedése, és a csok feltételeinek szeptemberi könnyítése is, amely szerint a tervezés vagy építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal.

A csok-támogatások mintegy felét folyósító bank, az OTP idén 7542 alkalommal összesen 14,8 milliárd forint támogatást folyósított, az egy család által kapott összeg átlagosan 2 millió forint. A legtöbb kérelem a fővárosi agglomerációból érkezik és nő az új lakás vásárlására, építésre fordított támogatás aránya is.

Idén az igénylések csaknem felénél 2 gyermek után kérték a támogatást a szülők, majd 30 százalékos aránnyal a 3 gyerekes családok következnek. Új lakás építésekor vagy vásárlásakor a családok 60 százaléka 3 gyermek után igényli a csokot, közülük 10-ből csaknem 9-en a további 10 milliós kedvező kamatozású támogatott hitelt is igénybe veszik. Az OTP Bank adatai szerint új lakás vásárlására a családok 4 százaléka, építésre 17 százalék, míg bővítésre 2 százalékuk fordítja a csokot.

A K&H Bank 1796 csok-kérelmet fogadott be július végéig, 4,5 milliárd forint értékben. Ebből 1312 esetben kötöttek szerződést, amelyek összértéke 3 milliárd forint. Az átlagos támogatási összeg mintegy 2,3 millió forint. A K&H 10,4 milliárd forint értékben fogadott be hitelkérelmet, valamint 236 áfa-visszatérítéses támogatási kérelmet is.

Az UniCredit Banknál csaknem 1200-an igényelték a csokot, az adó-visszatérítést, valamint a kamattámogatott hitelt az év eleje óta. A hiteligénylések kétharmada használt lakáshoz kapcsolódik, de nő az építéshez felvett támogatások száma is, amely mintegy a negyedét teszi ki a kérelmeknek. Az új lakás vásárlásához igényelt támogatások aránya továbbra is csak néhány százalék a banknál.

A CIB Banknál is sokan érdeklődnek a csok iránt, és az igénylők 75 százaléka hitelt is felvesz. Mintegy 60 százalékuk használt lakás vásárlásra veszi igénybe a támogatást, míg csaknem 35 százalék építkezéshez, 3 százalék bővítéshez, és csak kicsit több mint 2 százalék új lakás vásárlásához. A bank várakozása szerint ezek az arányok a lakásépítések, illetve a módosított feltételek hatására megváltozhatnak, több új lakást vehetnek a csokból és az ahhoz kapcsolódó hitelből.

A Takarékbank válasza szerint szeptemberben 15 százalékkal nőtt a befogadtott csok-igénylések száma, összegben 21 százalékos emelkedés volt augusztushoz képest. A takarékok és az FHB Bank (szövetkezeti hitelintézetek) szeptember végéig 4485 csok-igénylést fogadtak be, 14,728 milliárd forint összegben. A befogadott kérelmek többségét, 3051-et használt lakás céljából nyújtották be, összesen 5,015 milliárd forintért, míg új lakásra 1434 kérelem érkezett, 9,713 milliárd forint összegben. Szeptemberben 19 százalékkal nőtt az új lakásokra befogadott igénylések darabszáma, összegben pedig 26 százalékos volt az emelkedés az előző hónaphoz képest.

Iparági híreklakásépítésCSOKlakástámogatás

Hírlevél

Hirdetés