Hirdetés


Rekorddal kezdte, és igen intenzívnek látja a 2017-es évet a Merkbau
Bacsmegye.hu

Rekorddal kezdte, és igen intenzívnek látja a 2017-es évet a Merkbau

Csizmadia Ferenc

2017.01.10. 10:10

A kiskunhalasi magasépítő cég évzáró-évnyitó ünnepségén csupa jó hír hangzott el. A társaság túlteljesítette tavalyi forgalmi és eredmény-terveit, 2017-re kapacitásbővítést, fejlesztéseket tervez, és komoly árbevétel-növekedésre lát lehetőséget.


Immár 26. alkalommal került megrendezésre a kiskunhalasi Merkbau-csoport évnyitó-évzáró ünnepsége. A cég tulajdonosai és dolgozói ezúttal is a halasi Bibó-gimnázium sportcsarnokában tartott bálon ünnepelték meg a 2016-ban elért eredményeket, egy közel 450 fős rendezvényen.

 

Páratlan időszak a szakmai elismerések terén

A köszöntőket Merényi Jakab kezdte, aki különleges momentumként méltatta, hogy egyetlen éven belül mindhárom tulajdonos országos szakmai kitüntetésben részesült. Merényi Jakab (2015 decemberében) és Knáb János (2016 decemberében) Lechner Ödön Díjat, Balanyi László (2016 júniusában) pedig az Építők Napja alkalmából Miniszteri Elismerő oklevelet kapott. Az ügyvezető hangsúlyozta, a cég összesen négy mesterdíjnál, négy nívódíjnál tart eddigi története során. Hozzátette, az elismerések az egész cégnek, és a cégcsoport valamennyi dolgozóinak is szólnak.

A vezető ezután prezentációban mutatta be a tavalyi év kiemelkedő rendezvényeit és öt legfontosabb beruházását. Utóbbiak közé a bajai centerbővítés, a budapesti Irodaház, a bajai totemoszlop, a Kecskeméti Center fejlesztése és egy 200 négyzetméteres rendezvénysátor vásárlás került be. A cég által végzett társadalmi szerepvállalás is bemutatásra került, a Merkbau tavaly összesen 25 projektet és társadalmi szervezetet támogatott.

Merényi Jakab a 2017-es beruházásokra is kitért: többek közt a kiskunhalasi betonacél üzem és egy napelempark fejlesztése, valamint egy 166 millió forintos eszközbeszerzés is a tervek között szerepel.

A cégvezető örömmel adta hírül, hogy a cégcsoport munkatársainak tavaly nyolc gyermeke született. „Ez számunkra azért is fontos, mert ez a jele jövőbe vetett bizalomnak és egyben mindannyiunk jövője is kicsit” – fogalmazott a tulajdonos, aki külön köszöntötte a tavaly házasságkötő munkatársakat, illetve a nyugdíjba vonulókat.

Merényi Jakab zárásként elárulta, a Merkbau két új honlappal jelentkezik a jövőben, külön lesz egy kereskedelmi és egy épszeres honlapja is a cégnek.

 

A kereskedelemben és a csapatépítésben is előreléptek

A második köszöntő beszédet Balanyi László tartotta, aki részletesen ismertette a cég 2016-os pénzügyi eredményeit. Elmondása szerint 2016-ban a forgalmi és eredmény terveiket túlteljesítették társasági szinten is. A cég árbevétele 10 százalékos növekedéssel 12,4 milliárd forintra emelkedett, míg az előzetes eredménye elérte a 700 millió forintot, ami 38 százalékos növekedést jelnet.

A vezető külön kitért a kereskedelmi üzletág dinamikus fejlődésére: „A piaci folyamatok kedvezően alakultak: növekvő létszámmal, nagyobb értékesítési területen dolgoztunk, több telephelyen.” Üzletági szinten 5,1 milliárd forint összegben történt értékesítés és 1 milliárd forint feletti összegben építési munkahelyek anyagkiszolgálása.

Építőanyag kereskedelem területén a forgalom 20%-kal nőtt 2016-ban. Balanyi László hangsúlyozta, valamennyi telep túlteljesítette terveit és a viszonteladókat kiszolgáló területi képviselő kollégákkal együtt 4,3 milliárd forint árbevételt értek el összesen. 2017-ben és 2018-ban további jelentős fejlesztéseket terveznek az üzletághoz kapcsolódóan.

Hozzátette, a számszaki eredmények mellett előrelépés történt csapatépítésben is, hiszen értékes kollégákkal sikerült feltölteni az álláshelyeiket. „A forgalmi bővülésünket az eddigi kiszolgálási színvonal megtartásával, emelésével kívánjuk megvalósítani.”


Tavasszal kezdtek izgulni, aztán megtalálták az utat

Az utolsó tulajdonosi köszöntőt Knáb János műszaki igazgató tartotta, aki összefoglalta a 2016-os kivitelezés üzletágát, valamint a 2017-es év kivitelezés terveit is.

„Egy rekord 2014-es év, és egy sok (benne sok kisebb) munka elvégzése után mégiscsak sikeres 2015-ös év után indultunk januárban szerény, 1 milliárd forint alatti rendelésállománnyal” – érzékeltette az igazgató az év eleji helyzetet. „2016-ban az első hónapban még azt hittük, hogy tél van, és ezzel vigasztaltuk magunkat még februárban is. Amikor azonban április végén úgy látszott, hogy 3,5 milliárd forint a kivitelezés leszerződött árbevétele, már kezdtünk izgulni…”

Knáb János elmondása szerint láttak maguk előtt komolyabb feladatokat, a közszféra nem épített, az Európai Uniós pénzek még nem voltak láthatáron sem, a magánszektor is visszafogott volt. „Május végén úgy láttuk, hogy (így, vagy úgy), de többen nyertek már nagyobb munkát a hozzánk hasonló méretű cégek közül, és nekünk is volt néhány (ilyen, vagy olyan), de sikertelen kísérletünk. Ekkor volt az a fázis, hogy a pápai Leier projektjén visszaszereztük a korábban meginogni látszó bizalmat, ezzel együtt ekkor azt láttuk, hogy 4,3 milliárd forintig fogunk jutni év végére.”

A bizonytalanság ellenére a Merkbau végül megtalálta az utat: „Erős vállalkozási tevékenységgel megteremtettük a feladatokat, sőt megalapoztuk a 2017-es évet. 4,7 milliárd forint áthúzódó rendelésállománnyal kezdhetünk, ez mindenképpen rekord a cég életében!”

Az igazgató felhívta rá a figyelmet, hogy a 2017-es év a szűk kapacitásokról is fog szólni. „Nagyon fontos számunkra az alapkapacitásaink bővítése, ezért szeretnénk kőművesekkel, ácsokkal, lakatosokkal, stb. bővülni (ezen a területen is várjuk a munkatársi ajánlásokat), de fontos az alvállalkozói kapcsolatok erősítése, a kapacitások időben történő lekötése. Hamarosan elkészülnek a 2017-es tervszámaink, úgy látom, hogy az országos tendenciákat is látva intenzív 2017 elé nézünk. Nem kizárt, hogy a kivitelezési ágazat 10 milliárd forint, a Merkbau Kft. pedig 15 milliárd forint árbevételt fog kitűzni célként.”

Knáb János végezetül gratulált a kivitelezés teljes csapatának, az igazgatói és vezető munkatársainak, rajtuk keresztül pedig minden munkatársnak, akikkel együtt elérték ezt az eredményt, és akikkel együtt tekinthetnek a jövőbe, mert tudják jól, hogy „a kitartó, szorgalmas, szakmailag megalapozott munkának meglesz az eredménye!”

A köszöntők befejeztével a tulajdonosok kiosztották a cég sikeres munkatársai számára a díjakat és jutalmakat. A rendezvény záró akkordjaként fellépett a Vivat Bacchus csapata is, tovább fokozva a jókedvet, az est végére már az idősebbek is táncra perdültek. A mulatság egészen hajnalig tartott.

Galéria

Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.gazdaság