2024.04.19, Péntek
Egy komoly lehetőség az építőipar legjobbjainak
(a képen egy korábbi díjazott, a villányi Sauska-borászat)

Egy komoly lehetőség az építőipar legjobbjainak

magyarepitok.hu

2017.07.14. 15:40 - Hegedűs Gergely

Megnyílt az ágazat legrangosabb hazai elismerésének számító Építőipari Nívódíj idei pályázata.

Hirdetés

Az immár 18 éves Építőipari Nívódíj pályázatát idén tíz szervezet írta ki, a résztvevőknek összesen kilenc kategóriában lehet nevezni a 2014. január 1. és 2016. december 1. között átadott beruházásokkal.


A szakma ítéli oda a szakmának

A felhívásban az áll, a kiíró szervezetek a hazai építőipari szakma meghatározó részét képezik, az általuk évente odaítélt díj emiatt kiemelkedő szakmai elismerésnek számít, amit valóban a „szakma adományoz a szakmának.”

Az 1999-ben alapított díj alapvető célja, hogy az építőipar minél több szereplőjére ráirányítsa a figyelmet, emiatt az építtető, a tervező, a generálkivitelező, a lebonyolító valamint a három legjelentősebb alvállalkozó a megnevezését is elvárják a pályázóktól, hogy siker esetén valamennyien felkerülhessenek a nívódíjat megörökítő táblára. Az ágazat minél teljesebb lefedését az is szolgálja, hogy a bíráló zsűriben valamennyi szakterület képviselteti magát a kiíró szervezetek delegáltjai által.

A bírálat szempontjai:

  • az építmény általános építészeti-műszaki értékelése,
  • a megvalósítás műszaki-technikai színvonalának megítélése, gazdaságossági kérdései
  • valamint a közreműködők (beruházó, tervező, kivitelező) együttműködésének minősítése.


Fontos, hogy minél többen tudjanak róla

Hollay Pál az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottságának titkára a magyarepitok.hu-nak arról is beszámolt, hogy számukra az építőipar összes ágazata fontos, miután egy jól kivitelezett szennyvízgazdálkodási beruházás ugyanolyan értékes lehet, mint egy kimagasló építészeti értékkel kivitelezett épület. Ezt tükrözi a kategóriák szerteágazó volta is.

A titkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a sikeres beruházások főszereplői nem minden esetben élnek a pályázati lehetőséggel, holott egy nívódíj elismerése a szakmai elismerés mellett komoly referenciát is jelent a díjazottaknak. Ennek részben az is lehet az oka, hogy csak a már legalább egy éve befejezett (így kész állapotukban is bizonyított) projekteket várják, így az érintettek ilyenkor már javában egy másik munkán dolgoznak, és arra összpontosítanak. Mindezek miatt igyekeznek a lehető legszélesebb körben hirdetni az Építőipari Nívódíj pályázati lehetőségét.

Részletes tájékoztatás és letölthető jelentkezési lap az Építőipari Mesterdíj Alapítvány honlapján érhető el. Beadási határidő: 2017. szeptember 15., péntek 16 óra.


A kiíró szervezetek:

  • az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, az Építéstudományi Egyesület, mint alapítók és az Építőipari Mesterdíj Alapítvány
  • valamint a Közlekedéstudományi Egyesület,
  • a Magyar Építész Kamara,
  • a Magyar Építőművészek Szövetsége,
  • a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség,
  • a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata,
  • a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata
  • és az MTF Közmű-technológiákért Egyesület.


A különböző építményekkel az alábbi kategóriákban lehet pályázni:

  • többlakásos lakóépület,
  • középület (irodaépület, kereskedelmi és vendéglátó építmény, sport- és szabadidős építmény, egészségügyi és egyéb építmény)
  • ipari és energetikai építmény,
  • mezőgazdasági építmény,
  • műemlék helyreállítás,
  • építmény rehabilitáció,
  • közlekedési létesítmény,
  • komplex infrastrukturális létesítmény,
  • környezetvédelmi és vízügyi létesítmény.
Iparági híreknívódíjakÉpítőipari Nívódíj

Hírlevél

Hirdetés