2024.04.19, Péntek
Az Unió szerint átláthatóak a magyar közbeszerzések
A Közbeszerzési Hatóságnak is otthont adó Officium Irodaház (kitervezte.hu)

Az Unió szerint átláthatóak a magyar közbeszerzések

magyarepitok.hu

2017.09.13. 15:08 - Szabó Ákos

A Közbeszerzési Hivatal sajtóbeszélgetésén kiderült, nő a nyílt eljárások száma és több bírságot szabtak ki a szabálysértőkre. A kormányzati szerv mobilalkalmazást is készíttetett, amin napi szinten nyomon követhető a hazai közbeszerzések haladása.

Hirdetés

Jelentősen csökkent a hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárások száma – derült ki többek között a Közbeszerzési Hatóság (KH) sajtó-háttérbeszélgetésén szerdán. A nagy értékű közbeszerzésű eljárások 88 százalékát nyíltan folytatták le, az eljárások 85 százaléka – szám szerint 6171 – sikeres volt, átlagosan 8 ajánlattevővel. Rámutattak, hogy a tavalyi év első félévéhez képest idén 40 százalékkal csökkent a hirdetmény nélküli tárgyalások aránya.

A KH keretein belül működő, de attól szakmailag független Közbeszerzési Döntőbizottság nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ahol súlyos jogsértés történik, ott nagyobb bírságot vessen ki. Idén 525 jogorvoslati eljárást folytattak le és 155 esetben állapítottak meg jogsértést, összesen több mint 360 millió forintnyi bírságot kiszabva. A KH elnöke, Rigó Csaba Balázs elmondta, a törvények betartatását olyan jogi eszközökkel érik el, mint a szerződésteljesítés ellenőrzése és a szerződésszegő ajánlattevők ideiglenes kizárása a közbeszerzési folyamatból.


Térkép mutatná az országban zajló építési beruházásokat

Az elnök arra is kitért, hogy a magyar közbeszerzési eljárások az uniós kimutatások szerint is átláthatók, a közbeszerzéssel kapcsolatos információk könnyen elérhetők. "Az Európai Bizottság által rendszeresen kiadott ún. belső piaci eredménytábla adatai szerint Magyarországon a közbeszerzések átláthatósága százszázalékos" - árulta el Rigó Csaba.

A hivatal mobilalkalmazást is kiadott, Napi Közbeszerzés néven, amelyet eddig néhány hónap alatt 2662-en töltöttek le. Ez push üzenetekben tájékoztatja a felhasználóit minden alkalommal, amikor a Közbeszerzési Értesítő új száma elérhetővé válik és azt rögtön el is lehet olvasni. Kérdésünkre Rigó elmondta, az alkalmazáson a visszajelzéseknek megfelelően fejlesztettek, belevették a nemzetközi, főként a szomszédos országok közbeszerzési adatait. Ezzel a felhasználók összevethetik a hazai és külföldi folyamatokat az EU adatai segítségével. Elmondta, jó lenne, ha meg lehetne nézni a Magyarországon zajló építési beruházások helyét akár térképen is, és azt is kifejtette, hogy tervezik az alkalmazás bővítését.

Rigó Csaba Balázs bemutatja az alkalmazást (magyarepitok.hu/Dernovits Tamás)

Erősítik a a visegrádi együttműködést

A háttérbeszélgetésen kiderült, hogy a szerződésteljesítések ellenőrzése érdekes a szomszédos államok közbeszerzési bizottságainak is, Rigó Horvátországot hozta fel példaként. Emellett elmondta, hogy a közbeszerzési tapasztalatokat érdemes kicserélni a V4-es országokkal, annak fényében is, hogy szerinte az EU egyes auditorai nem biztos, hogy ugyanazzal a mércével dolgoznak, amikor átjönnek a tagállamok határán.

Támogatják az innovációt

Felmerült, hogy az építőipari beruházások során érdemes az innovatív megoldások elősegítése, erről szól a minőségalapú értékelés, meg az, hogy jogszabályban rögzítette a törvényhozás, hogy az ár legfeljebb 50 százalékban számíthat, ezzel a minőségalapú értékelést segítik elő. „Az innováció ennél is több, az olyan érték, szabadalom, ami már a kíírásban is megjelenik" – mondta a KH elnöke, aki olyan példákat említett, mint az ablakok napkollektorral való árnyékolása.

Iparági hírekKözbeszerzési Hatóságinnováció

Hírlevél

Hirdetés