2024.03.29, Péntek
Folytatódik az érdi záportározó tó építése
erdmost.hu

Folytatódik az érdi záportározó tó építése

magyarepitok.hu

2017.12.10. 08:58 - Hegedűs Gergely

A Duna Aszfalt a korábban megkötött mélyépítési keretszerződés alapján fejleszti a település csapadékvíz elvezetését.

Hirdetés

A korábban megkötött érdi mélyépítési keretszerződés keretében megtörtént az első lehívás, derült ki a TED hirdetményéből. A nyertes Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. a közbeszerzési adatok szerint nettó 905 millió forintért fejleszti a Pest megyei település csapadékvízelvezetését. Ahogy azt korábban is megírtuk, az összesen nettó 4 milliárd forintos keretmegállapodásnak a Strabag Általános Építő Kft. és az A-Híd Zrt. is a részese.

A most kihirdetett munkálatok során a Duna Aszfalt egyrészt az Ürmös utca (Gyopár utcáig), a Riminyáki út, a Béla, az Emil, valamint a Bernát utca területén építi ki a csapadékvíz elvezetést. Ugyanakkor a tiszakécskei cég feladata a Zagyva utca vízelvezetésének megoldása a Papi földek tározó és Talabor utca között.

A feladatok közt megjelenik a Papi földek területén épülő hathektáros záportározó második üteme is. A kiírás szerint ez az ütem „tartalmazza az első ütemben nem árazott tételeket.” Ezen tételek közé bekerült a teljes végleges kubatúrának (térfogatnak –a szerk.) megfelelő földmennyiség, a partvédelem, a parti burkolatok, a befolyó patak feletti parti átereszek, a műtárgyak kialakítása, valamint a kiszoruló föld elhelyezése.

Duna Aszfalt Zrt.Iparági hírekÉrdvízgazdálkodás

Hírlevél

Hirdetés