2024.03.29, Péntek
Duna Bonum: emberfeletti munkához rendkívüli támogatás az építőiparból
Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Duna Bonum: emberfeletti munkához rendkívüli támogatás az építőiparból

magyarepitok.hu

2021.02.22. 15:21 - Hegedűs Gergely

Mától bárki szavazhat arra a 175 kórházi dolgozóra, akiknek márciusban összesen 100 millió forintos felajánlást fognak eljuttatni.

Hirdetés

A Duna Aszfalt Zrt. tulajdonosa, Szíjj László által létrehozott Duna Bonum Alapítvány 100 millió forintot adományozott a Magyar Kórházszövetség tagkórházaiban a COVID-ellátásban résztvevő kórházi dolgozók számára - derült ki az alapítvány hétfő délutáni közleményéből. 

A fogjunkossze.hu kezdeményezés keretében tett felajánlás célja, hogy megköszönje azt a többletmunkát, amit a koronavírus-járvány a kórházi dolgozókra plusz teherként rótt, és amelyet immár egy éve magas szakmai színvonalon és nagy odaadással végeznek.

 


Akár a háttérben dolgozókra is szavazhatunk

A felajánlott összeg a szövetség tagintézményeinek dolgozói között készpénzben kerül kiosztásra, nyílt szavazás alapján.

A szavazás során keresik az év orvosát, szakdolgozóját és nem ágymelletti kórházi dolgozóját: összesen 175 fő kerül a díjazottak közé.

A Magyar Kórházszövetség tagkórházaiban dolgozó szakemberre lehet szavazni, az alábbi felosztásban:

  • 50 orvos,
  • 75 szakdolgozó (nővér, asszisztens, műtősnő, műtősfiú, beteghordó stb.),
  • valamint 50 nem betegágy mellett dolgozó, a kórházak működési hátterét biztosító szakember (aki lehet például pénzügyi munkatárs, munkaügyes, informatikai szakember, takarító vagy karbantartó is) kerül kiválasztásra.

A voksokat a Magyar Kórházszövetség hivatalos oldalán, valamint a www.fogjunkossze.hu oldalon elhelyezett szavazófelületen lehet leadni március 19-ig.


Transzparens és egyszerű módon lehet tenni felajánlásokat

A kezdeményezésről Ficzere Andreát, a „Fogjunk össze” kezdeményezés létrehozóját idézte a közlemény.

„Az egészségügyben dolgozók emberfeletti munkát végeznek, hogy meggyógyulhassunk és a lehető legkisebb veszteséggel vészeljük át ezt a nehéz időszakot, miközben lemondanak a saját családjukkal tölthető időről és sokszor saját egészségüket is kockára teszik" - árulta el az okokat az alapító. 

"Akinek lehetősége van – magánszemélynek vagy cégnek egyaránt - anyagi támogatás nyújtására vagy olyan szolgáltatás felajánlására, amely megkönnyíti a kórházi dolgozók és családjaik mindennapjait, egyszerűen, transzparens módon akár a címzett megjelölésével itt megteheti a honlapunkon” – hangsúlyozta Ficzere Andrea.

A szavazás eredményét a Magyar Kórházszövetség erre az alkalomra létrehozott bizottsága és jogi képviselője fogja összeszámolni, illetve nyilvánosságra hozni.


Főleg az egészségügyet támogatja a Duna Bonum

Dr. Ónodi Barna, a Duna Bonum Alapítvány sajtószóvivője a mélyépítésben piacvezető Duna Csoport szerepére mutatott rá. "Társadalmilag felelős nagyvállalatként a Duna Aszfalt Zrt. mindig feladatának és kötelességének tekintette, hogy azokon a területeken is segítsen, melyekre alaptevékenysége nem terjed ki" - mondta el a szóvivő. "Tulajdonosunk, Szíjj László azonban úgy érezte, hogy magánemberként is szeretne segíteni, ezért hozta létre Duna Bonum elnevezésű magánalapítványát 2019-ben, melynek az egészségügyi támogatások a fő profilja."

Hozzátette, bár fiatal a kezdeményezés, már jelentős együttműködéseket, támogatásokat tudhatnak maguk mögött, és bíznak benne, hogy a jövőben is lehetőségük lesz segíteni.

"Ezen történelmi időkben fontosnak tartottuk a hétköznapi hősök, a maszk mögött rejlő emberek elismerését, így ezen támogatással kívántuk kifejezni hálánkat és megbecsülésünket.”

„Ez a 100 millió forint jelentős egyösszegű támogatás, aminek nagyon örülünk, ne feledjük azonban, hogy az egészségügyben több mint százezren dolgoznak" - tette hozzá Ficzere Andrea. "Közöttük találunk olyanokat, akik a járvány terheinek cipelése mellett esetleg a saját, valamilyen szempontból hátrányos helyzetükkel is küzdenek. Éppen ezért mindenkit arra biztatok, hogy ha csak egy kicsivel is, de járuljon hozzá ehhez a kezdeményezéshez.”

Galéria

Iparági hírekDuna Aszfalt Zrt.társadalmi felelősségvállalásegészségügyDuna Bonum Alapítványkoronavírus

Hírlevél

Hirdetés