2024.04.19, Péntek
„Az útépítés szabályozottsága egyéb szakterületek számára is jó példa lehet”
Fotók: Nagy Mihály / magyarepitok.hu, Colas Magyarország

„Az útépítés szabályozottsága egyéb szakterületek számára is jó példa lehet”

magyarepitok.hu

2021.09.08. 14:00 - Kolinek Nóra

A MAÚT idei közgyűlésén a közlekedési szakma legmagasabb kitüntetésével jutalmazták Nyiri Szabolcsot, a MAÚT elnökét, akivel az ágazat jelenlegi kihívásairól beszélgettünk.

Hirdetés

Júliusban jelentkeztünk részletes beszámolóval a MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság 27., éves közgyűléséről. Az eseményen Nyiri Szabolcsot, a Colas Hungária Zrt. technológiai igazgatóját, a MAÚT elnökét Baross Gábor-díjjal ismerték el. Az elismerés kapcsán gratuláltunk a szakembernek, és kértük, hogy ossza meg velünk gondolatait a díjról, a szakma jelenlegi helyzetéről, jövőjéről.

Nyiri Szabolcs a BME Építőmérnöki Karán végezte tanulmányait közlekedésépítési szakirányon. Ezt követően laboros és technológiai feladatokat látott el több kivitelező vállalatnál mérnökként majd vezetőként is.

2011-ben az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft-nél (ÉMI) helyezkedett el, ahol hét esztendőt töltött, az utolsó években műszaki igazgatói pozícióban.

2018 áprilisától a Colas Magyarország technológiai igazgatója, és 2021. augusztus 1-től a Colas cégcsoport közép-európai technológiai igazgatói feladatainak elvégzésével is megbízták.

„2016 májusában megválasztottak a MAÚT Elnökének, amit azóta is teljes egészében szakmai társadalmi munkaként látok el nagy lelkesen, mert hiszek a szakmai egyesületek, és különösen a MAÚT értékeiben”

 – mondta el a szakember.

 

Az elismerés egy kicsit minden MAÚT-as kollégának szól

A Baross Gábor-díj a közlekedési szakma egyik legrangosabb kitüntetése, melyet a mindenkori szakterületi miniszter adományoz, és „a közlekedés érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenység, továbbá életmű elismeréséért adományozható.”

„Rendkívül megtisztelő, hogy ebben az esztendőben én kaphattam meg ezt az igen kitüntető díjat. Külön emeli az elismerés jelentőségét, hogy Miniszter úr 15 díjat adományozhatna minden esztendőben, de a tavalyi évben csak három, idén pedig mindössze két díjat adományoztak”

 – mondta el Nyiri Szabolcs.

„Számos közutas és vasutas szakember teszi fel az életét ennek a szakmának a javítására, erősítésére, sokan közülük a MAÚT-ban végzik áldozatos munkájukat. Ez a díj egy kicsit nekik is, mindnyájuknak jár. Természetesen nem szabad megfelejtkeznünk a bennünket támogató családtagjainkról sem, ezért szeretném megköszönni a nejemnek és gyermekeimnek is azt a sok energiát, amivel engem tehermentesítve lehetőséget adnak szakmai hivatásom kiteljesítésére”

– tette hozzá.

 

Az útépítés szabályozottsága jó példa lehet

A közgyűlésen elhangzottak alapján folytatódik az útépítés aranykorszaka: Nyiri Szabolcs szerint „szerencsére” ez jelentős kihívásokkal jár, hiszen folyamatos az igény az előírások megújítására.

„Korábbi útügyi műszaki előírásaink, szakmai legjobb javaslataink újragondolása mellett számos területen kell új előírásokat is útjára indítanunk. Aki részt vett már ilyen szakmai munkában, az tudja, hogy mekkora feladat ez. Feltétlen meg kell erősítenünk az előírásokat alkotó csapatokat annak érdekében, hogy kitartóak maradjanak ebben a munkában"

 – mondta el a MAÚT elnöke.

Nyiri Szabolcs véleménye szerint az útépítési terület műszaki szabályozottsága minden más építőipari terület számára példa lehet, az idén márciusban megalakult Vasúti Műszaki Bizottság pedig egy fontos mérföldkő a vasúti műszaki szabályozás területén.

A szakma elfogadottságának erősítése széles társadalmi szinten is szükséges, ennek érdekében kutatómunkát indítottak azzal a céllal, hogy megtalálják a leghatékonyabb eszközöket a pályaválasztó fiatalok megszólítására, és az egyetemisták szakmai identitásának megerősítésére.

„A Baross Gábor-díjjal járó pénzjutalom jelentős részét a Közúti Szakemberekért Alapítványnak ajánlottam fel, mert az ő munkásságuk teljes egészében a szakemberek pályán tartásának megerősítését szolgálja”

 – mondta el Nyiri Szabolcs.

 

A külföldi technológiai tapasztalatok segíthetik a munkát

A Colasnál betöltött technológiai igazgatói pozíciója kapcsán Nyiri Szabolcs elmondta, hogy egy nagy kivitelező cég életében folyamatos a terhelés, és a nagyobb projektek mellett számos kisebb beavatkozás technológiai előkészítése és minőségvizsgálata az idei esztendő egyik különleges kihívása.

A hazai mellékúthálózat megújulása és a kerékpárúthálózati fejlesztések kapcsán kifejtette, hogy erősíteni kell az ezekre a hálózati elemekre vonatkozó beavatkozási technológiák szélesebb körének ismeretét.

„Ezért is készítettünk korábban ilyen úthálózati elemeken alkalmazható technológiákkal próbaszakaszokat, és készítünk elő most is egy több technológiai megoldást tartalmazó kísérleti építést”

 − fűzte hozzá a Colas technológiai igazgatójaként.

Új kihívást jelent a környezetterhelés csökkentésére irányuló intézkedések intenzitásának növelése, mint például a jelentős aszfaltkeverési hőmérséklet csökkentés, az alapanyag szállítási távolságok csökkentése, a primer nyersanyagfelhasználás csökkentése, valamint a helyszíni és telepi újrahasznosítás növelése. Ezek kapcsán Nyiri Szabolcs elmondta,

„különösen izgalmas kihívást jelent számomra, hogy Közép-Európa számos országának tapasztalatával is találkozni fogok, így közvetlenül lehetőségem lesz a térségi építéstechnológiai gyakorlat összehasonlítására.”

 

Cél a hatékonyság növelése

Amikor szakmai céljairól kérdeztük Nyiri Szabolcs elmondta, hogy jelenlegi feladatainak precíz, hibamentes ellátása szép kihívás számára.

„Nem vagyok híve a folyamatos fejlődés nyomásának, inkább a hatékonyságnövelést tűzöm ki célul. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne volna szükséges folyamatosan fejleszteni a beavatkozási technológiai megoldásaink hatékonyságát, különösen a karbon lábnyomra gyakorolt káros hatások csökkentését”

 – mondta el Nyiri Szabolcs.

A beszélgetés lezárásaképp hozzáfűzte: a MAÚT-ban szeretném, ha minél előbb és sikeresen el tudnánk készíteni az Útügyi Bizottság munkatervében megjelölt Útügyi Műszaki Előírásokat. Emellett szeretném, ha a vasúti területen megindult munka folytatódna, valamint a sikeres MAÚT Innovációs Fórum is aktívan menne tovább, az innovatív gondolkodás felé irányítva szakmánk értékes kollégáit.

Galéria

Iparági hírekColasMAÚTBaross Gábor-díj

Hírlevél

Hirdetés