2024.03.28, Csütörtök

A német Freudenberg csoport 4 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forintos) befektetéssel megkétszerezte kecskeméti gyártókapacitását. Az autóipari beszállító cég ugyanakkor 3,9 milliárd forintból újabb üzemet épít, amelyet a magyar kormány 411 millió forinttal támogat.

A Freudenberg Sealing Technologies kecskeméti üzeme tömítéseket gyárt sebességváltókhoz és hajtóművekhez. Egyebek mellett a gépjárművek üzemanyag-fogyasztásának és károsanyag-kibocsátásának csökkentéséhez jelentősen hozzájáruló Energy Saving Seal (ESS) tömítéseket is előállítanak

A most zárult beruházással az 1998-ban épített gyárat hatezer négyzetméteresre bővítették, és a legmagasabb minőségű, innovatív termékek előállítása vált lehetővé. A kibővített kapacitásnak köszönhetően havonta mintegy kilencmillió tömítést tudnak gyártani. A fejlesztéssel hetvenöt új munkahely jött létre, így már hétszáz munkavállalót foglalkoztat a cég.

Szijárt Péter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átadón arra emlékeztetett, hogy az elmúlt hat évben az ipari termelés 25 százalékkal nőtt, és ebben a legnagyobb szerepe és érdeme a magyar autóiparnak van. Nemcsak a Magyarországon termelő négy autóipari vállalatnak, hanem annak a negyvennégy beszállító cégnek is, amelyek a világ száz legnagyobb beszállítói közé tartoznak.

(mti)

Mi épül?Kecskemétautóiparüzemépítés