2024.04.20, Szombat
Kétmillió forinttal segíti a várépítőket a Terrán

Kétmillió forinttal segíti a várépítőket a Terrán

magyarepitok.hu

2016.06.07. 16:18 - Antal Zsófia

Két iskola és két óvoda gazdagodott Terrán tetőcserepekkel az idei Várépítő pályázatnak köszönhetően. Az ünnepélyes díjátadót kedden tartották Budaörsön.

Hirdetés

A 2010-ben indult és azóta évente megrendezett Várépítő nevű építőanyag pályázat célja gyermekintézmények és műemlékek felújítása. Begyűjti az építőipari cégek felajánlásait, majd összefogja és megszervezi a felajánlott termékek pályázati úton történő kiosztását. Olyan közintézményeket támogat, amelyek felújításához nem áll rendelkezésre megfelelő anyagi forrás a fenntartásért felelős szervezeteknél. Idén gyermekintézmény kategóriában tíz, a műemlék kategóriában négy nyertes örülhetett a tető-, homlokzati-, belső- és gépészeti felújításhoz felajánlott termékeknek.

2016-ban először a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. is támogatta a Várépítő pályázatot. A magyar tulajdonú cég fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, kötelességének érzi, hogy lehetőségeihez mérten támogassa az arra rászorulókat. Az elmúlt években már épített új tetőt óvodáknak, iskoláknak és más hazai középületeknek is.

A Terrán a nyertesek közül négy intézménynek Synus és Rundo betoncserepeket és tetőrendszer elemeket ajánlott fel. A Synus a cég legújabb fejlesztése, hullámos formájának köszönhetően a legkönnyebb Terrán tetőcserép, mégis erős. Az innovatív cserepet 2015-ben Construma díjjal jutalmazta a szakma. A BNV Nagydíjas Rundo pedig a tradicionális elemeket ötvözi a modern kor elvárásaival. A két legnépszerűbb termékcsaládunkat ajánlottuk fel a tetőfelújításhoz a nyertes intézmények részére" - fogalmazott Gódi Attila, a Terrán ügyvezető igazgatója. "Ezzel szeretnénk hosszútávon hozzájárulni az állagmegóváshoz mindenki örömére."

A 2016. június 7-én megrendezett ünnepélyes díjátadón a nyertes intézmények képviselői együtt ünnepeltek a szakmai támogatókkal.

Az alábbi intézmények nyertek Terrán termékeket:

  • az ősagárdi óvoda tetőfelújításához 997.822 Ft értékű tetőcserepet nyert Ősagárd Község Önkormányzata
  • a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola melléképületének felújítására 470.056 Ft értékű tetőcserepet nyert a Humánum Egészségügyi Szakképző Alapítvány
  • a Gourmand Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola és Gimnázium épületének bővítésére 326.518 Ft értékű tetőcserepet nyert a Gourmand Alapítvány
  • györkönyi óvoda "kisházának" tetőfelújítására 205.604 Ft értékű tetőcserepet nyert a Györkönyi Napsugár Óvoda

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. betoncserepek és komplett tetőfedési rendszerek, illetve az ehhez szükséges kiegészítők nemzetközi hírű gyártója. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában egy gyárat működtet. A cégcsoport 2015-ös árbevétele 8,1 milliárd forint, az alkalmazottak száma 208 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik.

A cég honlapja szerint a TERRAN márkanév arra utal, hogy termékei egy modern, éghajlattól független, bárhol a Földön jól mutató stílust képviselnek. A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.-nél alapvető követelmény a tudományos kutató-fejlesztő munka és a legmagasabb minőség iránti igény mellett a szállítási fegyelem.

Galéria

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.Aktuálisépületfelújítástársadalmi felelősségvállalás

Hírlevél

Hirdetés