2024.04.19, Péntek

Építeni, alkotni csodás dolog, és jól meg lehet belőle élni! Legalábbis ezt üzeni a Mapei a Mesterek mestere díjjal, melynek vezetője szerint valós példákkal kell hatni a fiatalokra.

A márciusban a szakemberhiány ellen háborút hirdető Mapei idén második alkalommal írta ki a Mesterek mestere díjat, amire a referenciákról készült fotók beküldésével lehet pályázni a díj honlapján található adatlap beküldésével 2016. szeptember 1-ig. 

A díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakembereket, ezzel is javítva az építő szakma megbecsülését.

(fotó: magyarepitok.hu)

Az építőipari segédanyaggyártó cég közleményében az áll, a szakma társadalmi megbecsülése alacsony, sokan mennek külföldre, és egyre kevesebb fiatal választja hivatásul az ágazatot. A probléma megoldása sürgető: ha nem sikerül az évtized végére megoldást találni, tíz év múlva nem lesz, aki megépítse a jövő épületeit.

„Az egyetlen megoldás vonzóvá tenni az építőipart a fiataloknak” – nyilatkozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. „Valós példákon keresztül be kell mutatni nekik, hogy építeni, alkotni csodás dolog, és nagyon jól meg lehet belőle élni.”

A fődíj odaítéléséről független szakmai zsűri, míg a közönségdíjról online szavazás dönt. A díjazottak jelentős erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek és használhatják a Mesterek Mestere címet.

A tavaly alapított díjat 2015-ben Filó Mihály budapesti burkoló nyerte, a közönségdíj Kiss Tamás, nagykereki burkolóé lett.

Az ágazat szakemberhiányát a Mapei egy online képzéssel is igyekszik orvosolni, emellett június 11-ére Országos Építőipari Szakember Találkozót hirdetett meg, melyre több mint ezer főt vár. A konferenciára itt lehet jelentkezni.

„Szeretnénk mozgalmat indítani a szakemberhiány ellen" - nyilatkozta korábban Markovich Béla. "De nem csak közvetlenül a képzés által, hanem a szemlélet megváltoztatása által. Az igazi gond ugyanis nem a képzéssel van, hanem azzal, hogy nincs kit képezni!” A fiatalok körében ugyanis a Mapei felmérése szerint rendkívül rossz a szakmák megítélése.

(magyarepitok.hu)

Iparági hírekszakemberhiány