2024.04.19, Péntek

Megkezdődött Kőbányán a Vaspálya utcai Rece-Fice óvoda és a Csillagfürt bölcsőde felújítása. A 339 millió forintos rekonstrukciót a Kőbányai Önkormányzat finanszírozza. A nyílt közbeszerzési pályázaton a Jánosik és Társai Kft. nyerte el a munkát – írja az inforadio.hu.

Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa beszámolt arról, hogy mára lebontották az épület teljes homlokzatát. A tetőszigetelést, a homlokzatburkolatot és valamennyi nyílászárót kicserélik. Korszerű villamos és gépészeti hálózatot építenek ki. Felújítják a konyhát is, ennek során új, modern konyhatechnológiai berendezéseket helyeznek el. Emellett az intézmény jellegéhez illő külsőt kap az épület, a homlokzatot színes, játékos elemekkel díszítik. A tervek szerint a tanév kezdetére készülnek el a felújítással. „A 8 hónapos rövid határidő, pontos munkaszervezést igényel, átlagban 40 szakember dolgozik a felújításon” - mondta Jánosik Lajos. Hozzátette, kiemelt figyelmet fordítanak a keletkező építési hulladék szelektív gyűjtésére.

A cég honlapja ugyanakkor arról számolt be, hogy az idei évtől a Jánosik és Társai Kft. felel 41 db hazai LUKOIL-töltőállomás karbantartásáért a Normbenz Magyarország Kft. döntése értelmében.  A 2+1 éves szerződés az épületekre és a töltőállomások területén található utakra vonatkozik. A meghívásos pályázaton győztesnek kihirdetett Jánosik és Társai Kft. már több mint 10 éve végez hasonló munkálatokat a MOL számára.

Az építőipar mellett az őrzés-védelmi és takarítási ágazatban is érdekelt Jánosik Kft. 25 éve alapított magyar tulajdonú cég. Tavaly érte el a tízmilliárdos árbevételt, több mint ezer alkalmazottja van. Vezetője kimondott filozófiája szerint valós piaci igények kielégítésére szerveződött, és nem a pillanat szülte spekulációkból él. „Ennek keretében építünk, felújítunk, komplex módon ingatlanokat üzemeltetünk, karbantartunk, számos helyen ipari technológiával takarítunk, külterületet gondozunk, illetve személyi és vagyoni értékeket őrzünk.”

(janosikkft.hu, inforadio.hu)

Galéria

Iparági híreképítőipari cégekJánosik és Társai Kft.építőipar