2024.04.19, Péntek

Átadták a diósgyőri labdarúgóstadion szomszédságában épült új edzőközpontot. A Market Építő Zrt. kivitelezésében létrejött 3000 négyzetméteres, háromszintes épület több füves és műfüves pálya mellett épült meg. A beruházás csaknem 900 millió forintba került, ennek 70 százalékát TAO-forrásból, 30 százalékát pedig önerőből finanszírozta a miskolci klub.

Az edzőközpontban sporthelyiségek: gyógytorna, rehabilitáció, konditermek; gyúrószoba, szauna-kryo-jégkád terem; orvosi szoba, dopping szoba, pszichológus szoba, szertár, mosoda, cipőmosó, öltözők, irodák, raktárak, étterem, konyha, társalgó, tárgyaló terem és multifunkciós terem találhatók.

Az átadón Orbán Viktor miniszterelnök úgy fogalmazott, a sport adja vissza Magyarország önbecsülését. „Ha összefogunk, ha van támogatás, ha elszántak vagyunk, akkor a világ bármely, nálunk nagyobb népével versenyképesek vagyunk, legyen az tudomány, kultúra, vagy éppen sport." Hangsúlyozta, önbecsülés nélkül sem az üzlet, sem a politika nem működik. A nemzeti önbecsülés Magyarországon a sportból jöhet: "Mert mi Puskás Öcsi, Egerszegi Krisztina, Papp László, Balczó András nemzete vagyunk."

A miniszterelnök elmondta: Miskolc 2010 és 2014 között 136 milliárd forintot fordíthatott fejlesztésekre, a kormány 31 milliárd forint adósságot vállalt át, ezen pénzek 10-13 százaléka jutott a sportra, az új, megépülő stadionnal együtt. „Szerintem ez helyes arány, és semmi nem tántorít el bennünket attól a céltól, hogy a sport továbbra is stratégiai ágazat legyen” - jelentette ki. A kormányfő leszögezte: 2016. őszén megkezdődik az új, 15 ezer férőhelyes labdarúgóstadion építése Diósgyőrött, ugyanakkor további fejlesztések is megvalósulnak itt, elsősorban az utánpótlásnevelés területén. 

Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője az edzőközpont átadásán arról beszélt, hogy a DVTK életében egy új korszak kezdődik, a létesítmény a 21. század sportolási követelményeinek megfelelő. Mint mondta: a DVTK-nak az a stratégiai célja, hogy az észak-magyarországi régió utánpótlási rendszerét összefogja.

(mti)

Market Építő Zrt.Mi épül?sportberuházásokMiskolc