2024.04.18, Csütörtök
200 munkahelyet teremt az épülő lámpagyár Kisbéren
kisber.hu

200 munkahelyet teremt az épülő lámpagyár Kisbéren

kisber.hu

2016.07.14. 14:12 - Antal Zsófia

A kínai központú, magyar tulajdonú Adrilux 7 ezer négyzetméteres lámpa összeszerelő csarnokot épít fel a Komárom-Esztergom megyei településen.

Hirdetés

Július 8-án lerakták az Adrilux Hungary Kft. leendő üzemcsarnokának alapkövét Kisbéren. Több éves előkészítő munka után a cég 27 ezer négyzetméteres telkén most kezdődik el egy összesen 7 ezer négyzetméteres üzem felépítése - tájékoztatott dr. Csiki-Szász András, a cég ügyvezető igazgatója

Idén elsőként egy 1300 négyzetmétereses, acél vázszerkezetű lámpa összeszerelő üzem és iroda készül el, melyet jövő tavasszal a tervek szerint további két hasonló méretű csarnokkal egészítenek ki. 2018-ra tervezik a teljes, 7000 négyzetméteres gyár felépítését. A beruházás összértéke 1,1 milliárd forint, amit a cég saját forrásaiból fedez. Az első ütem kivitelezője a kiskunhalasi Térváz Kft.

A gyár a tervek szerint ez év decemberében kezdi meg a működését, s 100%-ban exportra fog termelni. Az első csarnokban kb. 70 fő helyi munkaerőt, elsősorban betanított munkásokat tudnak alkalmazni, köztük jelentős számban korábban tartósan munkanélkülieket. A további csarnokok belépésével a létszám folyamatosan növekszik majd, 2018-ra a tervek szerint eléri a 200 főt.

Az Adrilux Hungary Világítástechnikai Kft. egy magyar tulajdonú nemzetközi vállalatcsoport része. A magyarországi céget 3 évvel ezelőtt hozták létre, egyelőre még csak kereskedik. A cégcsoport vezérhajója a 12 évvel ezelőtt Jiangmenben, Dél-Kínában létrehozott, 200 munkással működő 10 ezer négyzetméteres magyar tulajdonú lámpagyár, amely lakásvilágítási termékeket (csillárok, spotlámpák, falilámpák) exportál több mint 50 országba. Körülbelül 4000 különféle termékük van.

Az Adrilux cégcsoporthoz tartozik meg az Adrilux HK hongkongi kereskedő cég, valamint az AdriluxPolska vegyesvállalat. Az Adrilux termékeit az USA-ban, Kínában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Oroszországban is értékesítik.

Hazánkban kínai árszinten, magyar munkaerő felhasználásával, a lehető legtöbb magyarországi beszállítóval tervezik végezni a lámpa összeszerelést, valamint az európai exportot. Kínából elsősorban a kínai lámpagyár által gyártott és ott galvanizált fémrészek jönnek, ezeket szerelik össze a Magyarországról és több szomszédos országból beszerzett alkatrészekkel. Törekedni fognak rá, hogy a magyarországi arány egyre nagyobb legyen.

munkahelyekMi épül?építőipari cégeküzemépítésvilágításKisbér

Hírlevél

Hirdetés