2024.03.28, Csütörtök
Novembertől visszatérhet a felújított Szusza Ferenc Stadionba az UTE
mapio.net

Novembertől visszatérhet a felújított Szusza Ferenc Stadionba az UTE

MTI, kozbeszerzes.hu

2016.10.14. 09:56 - Antal Zsófia

A tavasszal kezdődött, 600 millió forintos felújítás a végéhez közeledik. A labdarúgó stadion épületei új homlokzatot kapnak, emellett megújult VIP-terasz és sajtórész is várja majd a mérkőzésekre látogatókat.

Hirdetés

Őze István, az UTE klubizgatójának csütörtöki tájékoztatása szerint október 27-én fejeződnek be a Szusza Ferenc Stadion nettó 607 millió forintba kerülő felújítási munkálatai. A munkálatok április elején kezdődtek, a felújítást végző újpesti Mester- Építő Fővállalkozó és Kivitelező Kft. május 2-án vette birtokba a létesítményt. Az akkori tervek szerint már szeptemberre elkészült volna a stadion, ám a munka során előre nem látható, további felújítást maguk után vonó részletek tárultak fel.

A felújításban illetékes Nemzeti Sportközpontoktól kapott információk szerint az október végi befejezést követően kezdődhet a műszaki átadás, majd az esetleges hibák felmérése, javítása, illetve a hiánypótlás, ami várhatóan három hétig tarthat, de ez függ a javítandó munka nagyságától és az időjárástól.

Ez azt jelenti, hogy az újpesti labdarúgócsapat legkorábban november 26-án, a Mezőkövesd elleni bajnoki találkozón térhet vissza a Szusza Ferenc Stadionba. A jelenlegi idényben a lila-fehérek a Vasas otthonában, az Illovszky Rudolf Stadionban játszották hazai meccseiket.

A stadion befogadóképessége a felújítás során 13.501-ről 12.670-re csökken, a vendégszektorban pedig 2620 szurkoló fér majd el. Az épület Megyeri úti és Labdarúgó utcai homlokzata megújul, átalakulnak a lelátók és lesznek olyan dolgok, amelyek emelik a kényelemérzetet. A mosdókat felújítják, további büféhelyiségeket alakítanak ki, a VIP-terasz és a sajtórész is teljesen megújul. A hazai és a vendégszurkolók szektorát felcserélik.

Mi épül?építőipari cégeksportberuházásoksportcsarnokÚjpest

Hírlevél

Hirdetés