80 helyi vállalkozás támogatásával épült meg Mosonmagyaróvár sportcsarnoka

80 helyi vállalkozás támogatásával épült meg Mosonmagyaróvár sportcsarnoka

mti

2016.12.16. 15:55

A kétmilliárdos beruházásban épült csarnok pályáján hatféle sportág űzhető, a lelátó több mint ezer férőhelyes.

Elkészült az ötezer négyzetméter összterületű városi sportcsarnok Mosonmagyaróváron, melyet két helyi vállalkozás, az Óvár Építő Kft., illetve a Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. alkotta konzorcium kivitelezett. A másfél évig tartó beruházásról Drescher Ottó, az építtető MTE 1904 sportegyesület elnöke számolt be az MTI-nek.


Évtizedeken át csak tervezgették, másfél év alatt megépült

A sportvezető elmondta, a rendszerváltás óta többször is felvetődött, hogy az egyetemi tornaterem mellett szükség lenne egy városi sportcsarnokra, az elmúlt évtizedekben több helyszínt is kijelöltek, kiírtak ötletpályázatokat, de végül egyik sem valósult meg. 2012-ben határozta el a három szakosztályt magában foglaló MTE 1904, hogy a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerét kihasználva belevág a fejlesztésbe, 2015-re gyűlt össze a beruházáshoz szükséges összeg.

A sportcsarnok építése 2,05 milliárd forintba került, ebből 240 millió forint állami, 318 millió pedig önkormányzati támogatás volt. A társasági adóból 1,45 milliárd forint jött össze, nyolcvan helyi vállalkozás támogatásával, míg az egyesületi önrész közel 50 millió forint volt.

A tavaly nyár óta épülő aréna decemberre készült el, az engedélyeztetési eljárások zajlanak, a sportolók a tervek szerint februártól vehetik birtokba.


Több mint 350 fiatal sportoló otthona lehet

Az új mosonmagyaróvári létesítmény 1200 férőhelyes, de szükség esetén tovább bővíthető mobil lelátókkal. A parketta borítású pályán kosárlabda, kézilabda, tollaslabda, röplabda, tenisz és futsal űzhető. Ugyanakkor három sportpadlós kisebb termet is kialakítottak, amelyek más sportágak - például asztalitenisz és küzdősportok - fogadására is alkalmasak. Az épületben hat öltöző, orvosi szoba, illetve bírói helyiségek is helyet kaptak. A sportcsarnok körül közel 150 férőhelyes parkolót is építettek.

Az MTE 1904 egyesületnek több mint 350 utánpótláskorú sportolója van. Drescher Ottó hozzátette, az új csarnok lehetőséget ad arra is, hogy a fiatalokra alapozva felépíthessenek egy felnőtt kosárlabdacsapatot is.

építőipari cégeksportberuházásokMosonmagyaróvárÓvár Építő Kft.Szabó és Társa Kft.