Hirdetés


Székesfehérváron épül fel a magyar öttusa-utánpótlás központja
(Volán Fehérvár)

Székesfehérváron épül fel a magyar öttusa-utánpótlás központja

mti

2017.01.09. 14:16

A Nemzeti Öttusasport-akadémia a jelenlegi létesítmény fejlesztésével, valamint egy kollégium és egy uszoda építésével születik meg. Alkalmas lesz nagy világversenyek lebonyolítására is.

A tervek szerint 2020-ig elkészül a Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia, amelyre a kormány döntése értelmében 2,5 milliárd forintot költenek. A Volán Fehérvár öttusa szakosztályának évértékelő rendezvényén kiderült, a Börgöndi úti sporttelepet fejlesztésével születik meg az új központ.


Eredetileg csak a vízelvezetés fejlesztését tervezték

Vörös Zsuzsa szakosztály-igazgató elmondta, a nyitott mellé fedeles lovarda épülne, a lőtér felújítása után új vívóterem és a mai kornak megfelelő futópálya létesülne. A sportág olimpiai bajnoka hozzátette, tervben van egy kollégium építése is, ahol a középiskolás korú sportolóknak tudnának lakhatási lehetőséget biztosítani, valamint egy sportuszoda létesítését is tervezik.

A fejlesztés után a Volán sporttelepe alkalmas lenne felnőtt öttusa Európa- és világbajnokság lebonyolítására.

Varga Gábor országgyűlési képviselő az évértékelőn felidézte, mint megyei fejlesztési biztost, márciusban kereste meg Vörös Zsuzsanna, hogy 7-9 millió forintot kérjen a fehérvári lovas pálya vízelvezetésének fejlesztésére. Hozzátette, ennél nagyobbat álmodtak, Székesfehérvárt öttusaközponttá tennék, aminek első lépcsőfoka az akadémia létrehozása.


Budapesten is szeretnének egy hasonló projektet

Az eseményen a magyar szövetség elnöke is felszólalt. Bretz Gyula hangsúlyozta, "Székesfehérvár a magyar öttusasport büszkesége" és jelenleg Budapest előtt jár a létesítmények fejlesztésében. Mint mondta, a fővárosban is szeretnének egy hasonló volumenű projektet megvalósítani, az elképzelések már megvannak. 

A fehérvári klub utánpótlása mintegy 350 gyereket foglalkoztat, két felnőtt versenyzője, Kovács Sarolta és Demeter Bence részt vett tavaly a riói olimpián.

sportberuházásokSzékesfehérvár