2024.04.18, Csütörtök
Új csarnokot kap a bajai piac, a környezete is megszépül
hetven9.hu

Új csarnokot kap a bajai piac, a környezete is megszépül

MTI

2017.06.17. 08:41 - Antal Zsófia

A 2019 végére megvalósuló, több mint 1 milliárd forintos fejlesztésben összesen 18 ezer négyzetméter újul meg uniós támogatásból.

Hirdetés

Baja önkormányzata 1 milliárd 300 millió forintot fordíthat a piac és környéke fejlesztésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében – jelentette be Fercsák Róbert, a város polgármestere.

A zöld város program keretében elnyert összegből a jelenlegi csarnokot elbontják, az új pedig a Miklós utcai telekhatárra épül. A beruházás a vásártér mellett található parkolót, zöldterületet, valamint a Szenes utcát, az Alföldi teret és a Vöröshíd sétányt is érinti. Összesen 4 ezer négyzetméter fedett rész és 14 ezer négyzetméter közterület újulhat meg.

Az építkezés azonban nem jelent kiesést az árusok számára, hiszen a piac a munkák idején is működhet – mondta Fercsák Róbert. A régi épület addig áll, amíg nem alakítják ki a fedett és nyitott elárusító helyeket. A Bács-Kiskun megyei város vezetője hozzátette: a projekt a helyi közösségi, kereskedelmi és gazdasági szolgáltatások minőségi fejlesztését célozza, amelynek révén élhetőbbé szeretnék tenni a városi környezetet. A támogatás százszázalékos, önerőt nem igényel. A beruházás a támogatási szerződés aláírása után, jövőre kezdődhet meg, a munkálatok várhatóan 2019 végéig tartanak.

Mi épül?BajavásárcsarnokTerület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)közterekpiacok

Hírlevél

Hirdetés