2024.04.20, Szombat
Mi minden kell manapság egy sikeres uszodafejlesztéshez?
magyarepitok.hu/Dernovics Tamás

Mi minden kell manapság egy sikeres uszodafejlesztéshez?

magyarepitok.hu

2017.09.25. 12:00 - Szabó Ákos

A ZÁÉV munkájának köszönhetően hamarosan megnyitják a felújított szombathelyi Fedett Uszodát és az újonnan épült fedett edzőmedencét. Bérczesi Tibor projekt főmérnökkel az éjszakai munka és a munkaerőhiány kihívásairól, valamint a rendszerint felújítás közben kiderülő, előre nem látható galibákról is beszélgettünk.

Hirdetés

Az 1981-ben átadott uszoda projektjét tavaly júliusában kezdték el. Kezdetben párhuzamosan zajlott az új épület alapozása és szerkezetépítése a régi felújításával, utóbbi azonban még tavaly lezárult.

A régi épület felújítási határideje szoros volt, annak érdekében, hogy az 50 méteres medencét minél kevesebb ideig kelljen a szombathelyieknek nélkülözniük a kültéri fürdő őszi bezárása után. Volt, amikor éjjel-nappal folytak a munkálatok: éjszaka festették le például azokat az acélszerkezeti főtartóelemeket, melyeken nappal egy másik csapat dolgozott. „Sorrendbe kellett állítani az alvállalkozókat, a munkájuk szerint, mert másképpen nem teljesíthettük a volna négy és fél hónapos határidőt” – mondta Bérczesi Tibor. A projekt végül a terveknek megfelelően novemberre befejeződött.

A képre kattintva galéria nyílik. (magyarepitok.hu/Dernovics Tamás)

 

A megduplázott tetőszerkezet behúzta a kéziféket   

Nem csak a határidő volt szoros, az uszoda épülete is tartogatott kihívást jelentő meglepetéseket. „A tető bontásánál derült ki, hogy egy helyett két szigetelőréteg van, a régire valamikor a 80-90-es években rátettek egy másik hidegtetőt, ez hátráltatta a munkálatokat” – mondta el a főmérnök.

Ez a probléma a szakember szerint gyakori a rendszerváltás előtt elkészült épületekben. „Nem lehet tudni, hogy a bontások során mi minden kerül elő, ami mind időben, mind anyagilag hátráltatja az építkezést. A tervek jobbára csak feltételezésekre és a régi tervekre alapulnak, így nem pontosak.” Ráadásul a működő intézményekben nagyon nehéz előzetes feltárásokat elvégezni.

Munkálatok a tetőszerkezeten (ZÁÉV)

A teljes tetőszerkezet cseréje mellett a homlokzatot is rekonstruálták, az épületet újraszigetelték, illetve a nyílászárókat is korszerűbbekre cserélték, így a sportközpont energiahatékonysága lényegesen jobb lett.

 

Közel 30 méteres teherautó a kellékek között

A beruházás másik részében egy fedett edzőmedence épült az uszoda mellé, ami régi problémát orvosolt. A sportközpont ugyanis a helyi vízilabdacsapat otthona is, melynek edzései miatt gyakran több pályát is lezártak a nagyközönség elől. A csapat most külön teret nyert a gyakorlásra, így megszűntek az uszoda vendégei számára kellemetlen korlátozások.

magyarepitok.hu/Dernovics Tamás

A ZÁÉV egy 33 méter hosszú, 21 méter széles, 8 pályás edzőmedencét kivitelezett 2,15 méteres mélységgel. A zalai cégnek az alapozásánál vigyáznia kellett, hogy ne tegyen kárt a régi uszoda alapjaiban. „Gyakorlatilag csak szakaszosan lehetett elvégezni az alapozást, megcsináltunk 10 métert, aztán megcsináltuk a pinceszerkezetet, majd visszatemettük a földet, és akkor jöhetett a következő szakasz. Nem lehetett egyben kiásni a 40-50 métert, mert különben akár össze is dőlhetett volna a másik épület” – fejtette ki a szakember.

A projekt egyik legnehezebb feladata a 28 méter hosszú, 2 méter magas ragasztott fából készült tartószerkezet-elemek helyszínre szállítása és beemelése volt. Az elemek a velük megegyező hosszúságú teherautóplatón érkeztek, ami önmagában is egy látványos kelléke a projektnek. Ráadásul a hely szűkössége és a kis utcák miatt csak autódaruval lehetett beemelni a helyükre a 4-5 tonnás elemeket. „Hagyományos esetekben ilyen építkezéseknél be lehet állni a daruval középre, de itt már készen volt a medence vasbetonszerkezete, így nem ezt nem tehettük.”

28 méter hosszú tartóelemekkelel manővereztek (ZÁÉV)

 

Idén már nem csak a kőművesekből van hiány

Az építőipart sújtó munkaerőhiány 2016-ban még kevésbé, idén azonban már egyre jobban nehezítette az építkezést. A ZÁÉV több alvállalkozójával már 10-15 éve együttműködik, ezek a hosszú távú üzleti kapcsolatok segítettek a nehézségek áthidalásában. A főmérnök megemlítette azt is, hogy míg 2016-ban csak kőművesekből volt hiány, addig az idei évben már több szakterületen is nehezebb munkavállalót találni.

magyarepitok.hu/Dernovics Tamás

Ahhoz, hogy az felújítás és az új edzőmedence elkészüljön, az első ütemben akár 90-100 fő is dolgozott egyidejűleg. Miután az előbbivel végeztek, 50-60 főre csökkent a létszám. „Mindent egybevetve a közintézmények felújításában jártas szakemberek és a megbízható alvállalkozók jól összehangolt munkája oldotta meg a felmerülő problémákat, és vitte sikerre a beruházást” – foglalta össze a lényeget a projekt főmérnök.

Szabó Ákos

Galéria

ZÁÉV Építőipari Zrt.Mi épül?Szombathelyinterjúuszodaépítés

Hírlevél

Hirdetés