Hirdetés


Közel hétszáz gyerek tanulhat Dunakeszi új iskolájában
képek: Dióssi Csaba Facebook oldala

Közel hétszáz gyerek tanulhat Dunakeszi új iskolájában

MTI

2017.09.05. 07:01

Elkészült a jelentős összegű oktatási beruházás, amely az egyik legzsúfoltabb tankerületben javítja a tanulók körülményeit.


Új iskolaépülettel és sportcsarnokkal gazdagodott a Szent István Általános Iskola, melyeket hétfőn adtak át Dunakeszin. A beruházás 4,6 milliárd forintos állami támogatásból valósult meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programban, a West Hungária Bau Kft. és a Fejér-B.Á.L. Zrt. kivitelezésében.

A 24 tantermes dunakeszi általános iskolában 680 tanuló kezdte meg tanulmányait a 2017/2018-as tanévben. Az iskolaépület alapterülete 8510 négyzetméter, míg a sportcsarnok több mint ezer négyzetméteres, mintegy ötszáz néző befogadására alkalmas. Az épületet a legkorszerűbb energetikai rendszerekkel szerelték fel.

Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője a tanévnyitóval egybekötött átadási ünnepségen elmondta: ez az ország egyik legtöbb gyermeket számláló tankerülete, ezért is fontos, hogy új, korszerű épületet adhatnak most át. Hozzátette, hogy az iskola épülete új, de maga az intézmény már 120 éves.

Dióssi Csaba (Fidesz-KDNP), a város polgármestere elmondta, hogy számára az összefogás szimbóluma a sportcsarnok és az iskolaépület megépítése.

West Hungária Bau Kft.DunakesziFejér-B.Á.L. Zrt.új iskolaépületoktatási beruházás