2024.03.28, Csütörtök
Feltámad a főváros egyetlen jódos sós fürdője
fotó: Pályi Zsófia/origo.hu

Feltámad a főváros egyetlen jódos sós fürdője

magyarepitok.hu

2017.10.19. 13:39 - Hegedűs Gergely

A 12 éve bezárt, különleges vizű gyógyfürdő többek közt új medencéket, fürdőépületet és szolgáltató egységeket kap, új állapotában 14 medencével üzemel majd.

Hirdetés

A TED-en megjelent a Pesterzsébeti Jódos Sós Gyógyfürdő és Strandfürdő rekonstrukciójára és bővítésére kiírt közbeszerzés. A Soroksári-Duna bal partján az 1920-as évek végén épült fürdő korábban Budapest egyetlen olyan gyógyfürdője volt, melynek gyógyvize a jódos, brómos vizek csoportjába tartozik. Veszteséges működése miatt a XX. kerületi intézményben a strandot 2001-ben, a gyógyfürdőt 2005-ben zárták be.
 

Miért fontos a jód?

A jódnak egyrészt azért van jelentősége, mert az ország nagyrészén jódhiányos ivóvíz miatt sokan szenvednek jódhiányban. Ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.

A most elindított projektben a régi medencéket felújítják, új medencék épülnek, a régi épületeket teljes körűen újjáépítik, emellett új szolgáltató blokkok jönnek létre. A korábbi tervek szerint a jövő tavasszal induló munkák egy évig tartanak, a fejlesztésnek köszönhetően egész évben működő létesítménnyel bővül a fővárosi termálfürdők köre


4300 négyzetméteres új épülettel bővül a fürdő

A beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ajánlattételi felhívása szerint a 25 ezer négyzetméteres telken a felújítandó fürdőépület alapterülete 1200 négyzetmétert tesz ki. Emellett megépül egy új fürdőépület is 4300 négyzetméternyi hasznos alapterülettel.

A felújított állapotában a kiírás szerint 14 medencéje lesz a fürdőnek, az épületben 11, míg a külső térben 3 medence üzemel majd. Az elvégzendő kivitelezési munka többek között tartalmazza az alábbi munkarészeket: burkolás, vasbeton szerkezet építés, belsőépítészet, épületgépészet, elektromos és közmű építése.

Mi épül?gyógyfürdőkPesterzsébet

Hírlevél

Hirdetés