2024.03.29, Péntek
Létfontosságú kórházi fejlesztést kivitelez a Market
MTI

Létfontosságú kórházi fejlesztést kivitelez a Market

MTI

2017.12.05. 10:45 - Antal Zsófia

Új szárnyat kap a budapesti Démétér Ház, ahol a csontvelő-transzplantáció után lábadozó gyerekek és családjaik laknak. Az építkezés után öttel több családot tudnak majd elszállásolni.

Hirdetés

Letették a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és szüleik részére fenntartott Démétér Ház új épületszárnyának alapkövét Budapesten. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház területén működő házban így a mostani 9 helyett 14 apartman kialakítására lesz lehetőség.

A sajtóanyag szerint az építkezés a Market Építő Zrt. kivitelezésében kezdődik, a bontási munkálatok néhány héttel ezelőtt elindultak. Az állam 42 millió forint támogatást adott a beruházáshoz, melynek összköltsége 170 millió forint. A befejezéshez azonban jelentős társadalmi összefogásra lesz szükség, a Démétér Alapítvány ezért egy interaktív, adománygyűjtő játékot indított, amelynek keretében a ház új szárnyának tégláit és épületszerkezeti elemeit lehet megvásárolni, így támogatva a valódi építkezést.

Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára (b) és Kriván Gergely, az Egyesített Szent István Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs osztályának vezető főorvosa (j) a Démétér Ház új épületszárnyának alapkő-letételén Budapesten (fotó: MTI)

Kriván Gergely osztályvezető főorvos, a Démétér Alapítvány elnöke a rendezvényen elmondta, a Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. Hozzátette, a betegek az ország különböző pontjairól érkeznek, és heteket töltenek a kórházban. A lábadozás időszakában, a csak lassan erősödő immunrendszer miatt gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük. Kiemelte, a gyermekek gyógyulása szempontjából fontos, hogy ebben az időszakban is szüleik közelében lehessenek, erre teremt lehetőséget az osztálytól száz méterre lévő Démétér Ház, amely tíz éve működik.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár ismertette: 1992 óta több mint 650 transzplantáció történt az országos centrumként működő kórházban.

kórházfejlesztésMarket Építő Zrt.Mi épül?

Hírlevél

Hirdetés