Harminc éves ötletet valósít meg Szombathely jégcsarnoka
illusztráció - miskolcivsz.hu

Harminc éves ötletet valósít meg Szombathely jégcsarnoka

mti

2017.12.09. 08:52

A 60x30 méteres pályával és 450 fős lelátóval épülő csarnok négy sportágnak is otthont ad a tervek szerint.

Lerakták a Szombathelyen épülő fedett műjégpálya alapkövét. A több mint 2,2 milliárd forintos beruházásban a Tófürdő területén a már meglévő szabadtéri műjégpálya mellett épül fel az új jégcsarnok. A létesítmény 60x30 méteres pályával, valamint 450 fős lelátóval, öltözőkkel, kiszolgáló helyiségekkel jön létre. A kivitelezés napokon belül megkezdődik, a munkálatok várhatóan 18-24 hónapig tartanak.

A csarnok alkalmas lesz jégkorongmérkőzések, rövidpályás gyorskorcsolya versenyek megrendezésére. Emellett szeretnék Szombathelyen újra meghonosítani műkorcsolyát és a jégtáncot is. 


A helyi Pingvinek otthona épül

Zelevics Ferenc, a Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub elnöke az MTI-nek elmondta: tao-forrásból és támogatásokból származik a fejlesztéshez szükséges pénz 70 százaléka, a 30 százalék önerőt pedig a terület megvásárlásával sikerült felmutatniuk. 

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke azt hangsúlyozta, az utánpótlás versenyeken eddig is eredményesen szereplő Pingvinek számára nagy előrelépést jelenthet, hogy a létesítmény felépülése után évente 11 hónapot edzhetnek.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere az ünnepségen arról szólt, hogy 1987-ben már a szabadtéri műjégpálya átadásakor szóba került a fedés szükségessége, de anyagi források hiányában nem volt rá lehetőség.

sportberuházásoksportcsarnokSzombathely