2024.04.19, Péntek
Új kollégiumot és hangversenytermet kap Kecskemét
kecskemet.varosom.hu

Új kollégiumot és hangversenytermet kap Kecskemét

mti

2017.12.17. 10:42 - Hegedűs Gergely

A zenepedagógiai intézetben négymilliárdos átfogó fejlesztés kezdődik.

Hirdetés

Több mint 4 milliárd forintnyi hazai és európai uniós forrásból megkezdődik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének korszerűsítése. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a helyszínen jelentette be a Modern Városok Program keretében induló fejlesztést Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóján.

MTI

A beruházás három kecskeméti ingatlant érint:

  • A Zeneakadémia vagyonkezelésében lévő Katona József téri műemlék kolostorépületet,
  • a Kodály Intézet és a Kada Elek szakközépiskola által közösen használt, az 1980-as években átadott épületet,
  • valamint a szomszédos Kada Elek középiskola épületét.    


Így néz ki az ütemterv

A tervek szerint az első ütemben egyebek mellett a műemlékvédelem alatt álló kolostorépület teljes korszerűsítése, az oktatási és kutatási funkciók bővítése, fejlesztése zajlik majd.

Ezután a korábbi szakközépiskolai ingatlanon egy új épületet kiviteleznek, továbbá teljesen felújítják a hozzá kapcsolódó épületszárnyat.

Az épületek által körülhatárolt Kodály-kert fejlesztése is megvalósul, a kertben egy 250-300 fő befogadására alkalmas hangversenyterem is létrejön.

Ugyanitt kap majd helyet a 100 hallgató szállására alkalmas új kollégium, valamint bővül a könyvtár és az archívum raktárterülete is.


42 éve létrehozott intézet újul meg

A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet a Kodály emlékmúzeummal együtt Kecskemét központjában, a Kéttemplom közben, az egykori ferences kolostor épületében működik. Az 1975-ben létrehozott intézetnek otthon adó régi kolostor átépítési terveit Kerényi József készítette.

A rektor úgy fogalmazott, a megújuló intézet a kodályi alapokon nyugvó zeneoktatás valódi fellegvárává válhat. „Alkalmassá válik a nemzetközi tekintélynek örvendő foglalkozások, nyári kurzusok lebonyolítására, valamint a zeneszerző és zenetudós szellemi hagyatékának őrzésére, életművének ápolására és kutatására” - mondta Vigh Andrea.    

Nemes László Norbert igazgató kiemelte, tíz év óta egyre többen jelentkeznek az intézményükbe, ez teszi indokolttá a Kodály Intézet infrastrukturális fejlesztését.     

Mi épül?Kecskemét

Hírlevél

Hirdetés