2024.03.28, Csütörtök
Megvan, ki tervezi a miskolci strand gigafejlesztését
termalfurdo.hu

Megvan, ki tervezi a miskolci strand gigafejlesztését

mti

2018.11.16. 16:04 - Hegedűs Gergely

Az ország egyik legnagyobb wellnes központja készül el a 12 milliárdos projektben, nyáron 5000, télen 1300 vendéget tud fogadni.

Hirdetés

A miskolctapolcai strand továbbfejlesztéséről adott beszámolót az MTI-nek Kriza Ákos. A miskolci polgármester úgy fogalmazott, a 12,7 milliárd forintból megvalósuló beruházással az ország egyik legnagyobb wellness központja készül el.


Osztrák-magyar konzorcium lesz a tervező

A miskolctapolcai strandfürdőt tíz évvel bezárása után kezdték el fejleszteni 2013-ban. A két ütemben tervezett beruházás végén a korábbi sajtóhírek szerint az intézmény nyáron 5000, télen 1300 vendég fogadására lesz képes.

A mostani beruházás a strand fejlesztésének második ütemeként valósul meg 2019-2020-ban, a tervezői közbeszerzésének kiírásáról tavaly márciusban számoltunk be. Kriza Ákos szavaiból most kiderült, a négy évszakos családi élményfürdőt nemzetközi konzorcium tervezi. A miskolci Gerixon Tervező és Kivitelező Kft. a konzorcium neves osztrák tervezőjének bevonásával dolgozik majd. A Gerixon a honlapja tanúsága szerint a miskolctaplocai fejlesztés 2015-ben zárult első ütemében kivitelezőként dolgozott.


Tíz új medence épül

A tavalyi tervezői közbeszerzés szerint megépül egy új fürdőépület, a természetes szellőztetés megoldása érdekében nyitható tetővel. A főépület és az új fürdőépület összekötése érdekében új híd épül 3,5 méteres magasságban. A polgármester mostani tájékoztatásában ugyanakkor nyolc beltéri és két kültéri medencéről számolt be.

A fürdő a különböző életkori igényeknek megfelelő szolgáltatásokat épületenként rendezi, így a gyermekvilág mellett lesz benne a tizenéves korosztályt kiszolgáló önálló egység, de az idősebbek, a pihenni, vagy éppen gyógyulni vágyók számára is külön térségeket biztosít.

Az új létesítmény 70-100 új munkahelyet, és évi 280 ezer új látogatót jelent majd Miskolcnak és a miskolctapolcai üdülőövezetnek.

A vizet elsődlegesen a Barlangfürdő vágataiban található termálforrás biztosítja majd.

Mi épül?építőipari cégekgyógyfürdőkMiskolcfürdőfejlesztésMiskolctapolcatervezésGerixon Kft.

Hírlevél

Hirdetés