2024.04.16, Kedd
Az idén elkészülnek a tram-train vágányai
Fotó: Dernovics Tamás / magyarepitok.hu

Az idén elkészülnek a tram-train vágányai

radio7.hu

2019.03.24. 09:00 - Gyöngyösi Klaudia

Minden a tervek szerint halad a tram-train nagyvasúti beruházásában.

Hirdetés

Befejezték a belső munkálatokat a tram-train vasútvonal algyői és a hódmezővásárhely-népkerti állomásain. A Szeged és Hódmezővásárhely közötti közlekedési beruházáson dolgozó Strabag, Swietelsky, Sade és Délút az ütemezésnek megfelelően halad.

A népkerti állomáson jelenleg a kábelezés, valamint a villany- és klímaszerelés folyik, míg Kopáncson az aknaépítéssel foglalkoznak - ismertette a Rádió 7-nek Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője. Ezzel befejeződtek a belső munkálatok az említett állomásokon – tette hozzá a szóvivő.

A Szeged-Rókus és Hódmezővásárhely-Népkert közötti szakaszon hátra van még a második vágányok alépítményeinek elkészítése, ami idén tavasszal fog folytatódni. Eközben a Tisza-híd környezetében megkezdték a biztosító rendszer tervezését.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy várhatóan még idén befejeződik a vágányépítés a tram-train nagyvasúti szakaszán. Amint ez megvalósul, teljesen helyre állhat a vasúti közlekedés. Addig is vonatpótló buszok szállítják a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedőket.

Swietelsky Magyarország Kft.StrabagDélút Építő és Bányászati Kft.Mi épül?HódmezővásárhelySzegedvasútfejlesztésSade-Magyarország Mélyépítő Kft.tram-train

Hírlevél

Hirdetés