2024.04.18, Csütörtök
Így halad a rég várt nyíregyházi elkerülő építése
mti.hu

Így halad a rég várt nyíregyházi elkerülő építése

nif.hu

2019.06.20. 08:02 - Gyöngyösi Klaudia

Már a vasúti felüljáró építési munkálatainál tart a KE-VÍZ 21 Zrt. és a ZEMPLÉNKŐ Kft.

Hirdetés

Ütemtervnek megfelelően halad Nyíregyháza nyugati elkerülőjének építése. Ahogy azt korábban már megírtuk, a meglévők mellett két további szakasz építésével teljessé válik az M3-as autópályához kapcsolódó 338-as főút is. Jelenleg a Tiszavasváriba vezető 36-os és a Tokajba vezető 38-as számú főút közötti szakasz építését a ZEMPLÉNKŐ Kft. végzi. A 38-as számú főút és 3822. jelzésű Westsik Vilmos utca közötti szakasz pedig a KE-VÍZ 21 ZRT. kivitelezésében valósul meg. Előbbi kivitelezési költsége nettó 3,751 milliárd forint, utóbbié pedig nettó 5,448 milliárd forint.

Várhatóan idén őszre teljesen elkészül harmadik ütem

A szükséges közművek kiváltása elkészült, továbbá az útpálya 90%-án már az aszfalt kötőréteg is megépült – derült ki a NIF Zrt. sajtótájékoztatójából. Emellett folyamatban van a Budapest-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vasútvonal feletti híd és a 36-os és 38-as számú főút közötti két körforgalom építése is.

„Nyíregyházán a már meglévő ipari területek gépjárműforgalma igen jelentős, s emellett a közeljövőben egy új gazdaságfejlesztési területet is megnyitunk majd az új ipari park létrehozásával” – nyilatkozta Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

„A mostani két szakasz őszi átadásával jelentősen csökken majd a város átmenő teherforgalma, s ez nagyon fontos Nyíregyházának mind a zajterhelés, mind a környezeti terhelés és a károsanyag-kibocsátás csökkentése révén, mind a közlekedés zsúfoltságának enyhítése kapcsán” – fejtette ki a polgármester.

Június utolsó hetében már a forgalomátterelés is megkezdődik

A 338-38-as számú főutak találkozásánál épülő körforgalomnál a szegélyépítést követően megtörtént a cementstabilizációs alapréteg építésese, illetve folyamatban van az aszfaltozás is a kötőrétegszintig. Ezt követően a forgalom átterelésre kerül a megépült pályarészre és a hiányzó szakaszok építése is kezdetét veszi. A forgalom átterelése az új szerkezetre június utolsó hetében várható. A Westsik Vilmos utcai csomópontnál a földmunkálatok vannak folyamatban, ezt követően kerül sor a pályaszerkezetek építésére. A forgalom átterelése itt július hónapban várható.

 

Mi épül?Zemplénkő Kft.Ke-Víz 21 Zrt.Nyíregyházaelkerülő útútépítés

Hírlevél

Hirdetés