2024.04.20, Szombat

A kormány 2016-ban 4,5 milliárd forintot, 2017-ben 12,3 milliárdot, azután évente négymilliárd forint feletti összeget biztosít a Pécsi Tudományegyetem fejlesztéséhez, ezt egészítik ki az uniós források. Megújul az orvosi campus és kollégium, modernizálják a klinika és az egészségtudományi kar épületeit, 2020-ig megduplázódhat a külföldi hallgatók száma. A közbeszerzési eljárásoknál kiemelt szempont a pécsi és baranyai vállalkozások részvétele.

„Példátlan fejlesztés előtt áll a Pécsi Tudományegyetem (PTE), ami megalapozhatja a felsőoktatási intézmény jövőjét” - jelentette ki Bódis József rektor a 650 éves egyetem baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. Bódis József felidézte, hogy a PTE mintegy 24 milliárd forint kormányzati forrást fordíthat idéntől 2019-ig az oktatás minőségének emelésére.

A fejlesztés első számú célpontja az orvoskar: megújul a jelenlegi campus és a kollégium, valamint egy új épületet is felhúznak. Decsi Tamás, a Klinikai Központ vezetője elmondta, az orvostanhallgatók oktatásához szükséges berendezések beszerzését is ebből fogják finanszírozni.

A fejlesztések keretében modernizálják a klinika Rákóczi úti épületeinek egy részét, illetve az egészségtudományi kar épületegyütteseit is. A rektor elmondta, a cél az, hogy a külföldi hallgatók létszámát 2020-ra a jelenlegi 2700-ról 5000-re növeljék, ehhez azonban mindenképpen infrastrukturális beruházásokra van szükség.

Miseta Attila, az orvoskar dékánja kiemelte: elodázhatatlan volt már a beruházás, hiszen például az előadótermeket 200 fős évfolyamokra tervezték, ehhez képest most évről évre hatszáz elsősük van. A költséghatékonyság növelése érdekében pedig egy telephelyre költözik a Műszaki és Informatikai Kar.

Jenei Zoltán, a PTE kancellárja úgy fogalmazott, "a 24 milliárd forintos induló keret kiegészülve az európai uniós pályázati forrásokkal négy év alatt 40 milliárd forintos programot jelenthet az egyetem számára". A kancellár fontosnak nevezte, hogy az egyetem úgy alakítsa közbeszerzési eljárásait, hogy azokban minél nagyobb arányban tudjanak részt venni pécsi és baranyai vállalkozások. Reményének adott hangot, hogy a fejlesztések 5-6 milliárd forintos magántőke-beruházást is vonzhatnak. Példaként ingatlanberuházásokat és szolgáltatásfejlesztéseket említett Jenei Zoltán.    

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere az eseményen azt mondta, a PTE fejlesztése révén a baranyai megyeszékhely is erősödni tud, jelentősége tovább növekedhet.

(mti)

Mi épül?PécsközintézményekPécsi Tudományegyetem