2024.03.29, Péntek

Fejér Megyei Építőipari Nívódíjat kapott kiváló működéséért a Pákozdi Katonai Emlékhely. Kivitelezőjét, a Merkbaut is oklevéllel tüntették ki.

Kámán Béla, a díj Bíráló Bizottságának elnöke a magyarepitok.hu-nak elmondta, az eredetileg csak székesfehérvári, majd immár öt éve megyei szintű díjat olyan létesítmények kaphatják meg, melyek

  • településformáló hatása kiemelkedő,
  • gondozottsága, karbantartottsága példaértékű,
  • kivitelminősége, anyaghasználata helyénvaló, tervezője jó munkát végzett,
  • már minimum 5 éve megfelelően működnek.

A díj tulajdonképpen magának a létesítménynek jár, melyre az elnyeréskor dísztáblát helyeznek el, de a tervezőket és a kivitelezőket is oklevéllel tüntetik ki.

Kattintson a fenti (a cikk címe mögötti) képre galéria megtekintéséhez!
Kattintson a fenti (a cikk címe mögötti) képre galéria megtekintéséhez!

„A Pákozdi Katonai Emlékhelynek nagyszerű történelmi múltja van” – emelte ki Kámán Béla. Az 1848-as emlékmű a szabadságharc első győztes csatájában hősiesen helytálló honvédekre emlékeztet, a Don-kanyar kápolna a 2. világháborúban elesetteknek állít emléket. Ezek a létesítmények már 1951-ben, ill. 1990-ben elkészültek. Az 1,6 hektáros emlékpark mai formáját néhány évvel ezelőtt a Honvédelmi Minisztérium támogatásával kapta, az ekkor kiírt közbeszerzési pályázatot nyerte el a Merkbau.

Nem most merült fel először, hogy az emlékhely Nívódíjat kapjon, azonban az öt év folyamatos működtetés megléte előtt erre nem kerülhetett sor. Idén teljesült ez a feltétel is, a beadott pályázat alapján a helyszínt megvizsgálták, és minden szempontból megfelelőnek találták.

Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft. 1990-ben alakult, százszázalékban magyar tulajdonú, kiskunhalasi székhelyű vállalkozás. Fő profilja az építőipar, ezen belül három fő üzletágat működtet: a generálkivitelezés mellett az építőanyag kereskedelemben, továbbá a szerszám-és szerszámgép kereskedelemben is jelen van.

(magyarepitok.hu, kempp.hu)

(fotó: mti)

Galéria

Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Zrt.Aktuális