2024.04.17, Szerda

A szabolcsi településen több beruházásnak köszönhetően közel ötezer új munkahely létesült az elmúlt tíz év alatt – derült ki a város polgármesterének beszámolójából. Máté Antal elmondta, ma már nemcsak a városban, hanem a térségben is komoly munkaerő- és szakemberhiány van. Hozzátette, jelenleg háromezer munkavállaló ingázik hozzájuk a szomszédos és a távolabbi térségekből, ugyanakkor a jövőben hat nyírbátori cég is szeretne új alkalmazottakat felvenni, ami összesen mintegy ezer embert jelent.

A helyzet kezelésére az önkormányzat úgy döntött, hogy egy közel nyolcszáz lakást számláló lakóparkot épít. A Szénaréti-tó szomszédságában található szőlőskertekben, egy kilenchektáros területen tömblakásos társasházak, angol típusú sorházak és önálló kertes házak épülnek. „Nyírbátor további fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy a fiatal munkavállalóknak kedvező letelepedési lehetőséget kínáljunk” – fogalmazott a polgármester. Elmondta, néhány tárgyalás után kiderült, több befektető is vállalná saját erőből a beruházást. A város célcsoportját a nyírbátori fiatalok, a már most is ingázó dolgozók adják, illetve azok, akik munkát keresnek, és szimpatikusnak találják a várost.

Az önkormányzat nemcsak a lakásépítési programmal próbálja segíteni a munkaerő beáramlását, hanem a duális képzésben való részvétellel is. A város a térségben működő szakképző központokkal, a Debreceni Egyetemmel és öt multinacionális vállalattal kötött együttműködési megállapodásokat. A programban új szakmai képzéseket és kedvezményeket dolgoztak ki a hallgatók számára.

Máté Antal arról is beszámolt, az elmúlt másfél évtized következetes fejlesztésének eredményeként a nyírbátori ipari park mára szinte teljesen megtelt, bővítése mind területi, mind infrastrukturális szempontból időszerű. A város emiatt szeretné a park területét megduplázni, és teljes közműhálózattal ellátni.

(nyirbator.hu, magyarepitok.hu)

Mi épül?lakóparkNyírbátor