2024.03.28, Csütörtök

Csaknem 5 milliárd forint értékű fejlesztést hajt végre a a CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. A magyar tulajdonú cég a fejlesztéssel több mint 20 milliárd forinttal növelheti árbevételét, és 250-ről 380-ra emeli munkavállalóinak számát a következő öt évben.

A fejlesztésről Hetzmann Béla, a társaság ügyvezető igazgatója számolt be sajtótájékoztatón. Kifejtette, a mintegy egymilliárd forintnyi kormányzati támogatással megvalósuló beruházás részeként 10 hónap alatt, 15 ezer négyzetméteren új gyártóbázist építenek. A társaság 2015-ben a Heves megyei Apcon található bérelt telephelyétől mintegy 1 km-re, a 21-es út mellett 84 ezer négyzetméteres, fejleszthető ipari területet vásárolt a beruházáshoz. Az önálló telephely megépítését legkésőbb ez év végéig tervezi.

A beruházás kiváltja a jelenlegi bérelt telephelyet, és duplájára emeli a termelési kapacitást. A megfelelő gépkapacitás kiépítése 2017-ben valósulhat meg.

A CSABAcast fő tevékenysége a honlapja szerint a nyomásos alumínium öntvények előállítása, felületkezelése, megmunkálása és szerelése. Az öntöde főként európai, vagy európai gyártóegységgel rendelkező autógyáraknak készít alkatrészeket, így például a BMW, Mercedes, Seat és a Ford számára.

A társaság tavalyi árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, több mint 7 millió alkatrészt gyártottak, amelynek mintegy 95 százalékát exportálta a cég.

A CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. 2008. július 9-én alakult, a felszámolás alá került ADAcast tevékenységének a folytatására. Már az alapítását követő első tört évben is nyereségesen működött, azóta is minden évben nyereséget termelt.

(mti, magyarepitok.hu)

Mi épül?autóiparüzemépítés