2024.03.28, Csütörtök
Így burkol a Mesterek Mestere
magyarepitok.hu

Így burkol a Mesterek Mestere

magyarepitok.hu

2016.11.16. 16:45 - Antal Zsófia

Második alkalommal adták át a kimagasló építőipari szakmunka elismeréseként járó Mesterek Mestere Díjat. A szakmai zsűri egyhangú döntése alapján az acsai Vancsó László burkoló lett a győztes.

Hirdetés

A Mapei által 2015-ben alapított díj célja, hogy elismerje a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakembereket és javítsa a szakma társadalmi megbecsültségét. A díjra minden, munkáját mesteri szinten folytató, ma is aktív kőműves és burkoló szakember pályázhatott. 18 érvényes pályázat érkezett, köztük egy a határon túlról, Szabadkáról.

A szakmai zsűri indoklása szerint Vancsó László kreatív megoldásaival érdemelte ki az elismerést (a szakember számos munkája cikkünk végén megtekinthető). A zsűri azt is figyelembe vette, hogy a nyertes pályázó alkotásaival és munkásságával mennyire lehet a szakma számára példakép.

„A szakmában eltöltött 31 év elismerése ez a díj. Ilyenkor vagyok büszke rá, hogy szakmunkás burkoló lehetek. Ez egy nagyon szép szakma, amivel tulajdonképpen csomagoljuk a házat, a lakásokat. Mindent meg lehet csinálni, csak fantázia kérdése: íveket, hajlításokat, 3D-s burkolásokat, mozaik csodákat. Elkezdtem ezeket a határokat feszegetni. Ma már az olyan kihívásokat, különleges megbízásokat keresem, amitől a többi burkoló elszalad” – mondta a Vancsó László, a Mesterek Mestere díj nyertese.

Az idei Mesterek Mestere, Vancsó László (kép: magyarepitok.hu)

„Az édesapám villanyszerelő volt, egy kiváló szakember, akit mindenki tisztelt, őszinte megbecsülés vette körbe. Az vezérel minket, hogy ezt a megbecsülést visszaadjuk a szakembereknek, mert ők azok, akik felépítik az otthonainkat, a városokat. Szeretnénk újra vonzóvá tenni az építőipart a fiatalok számára”– mondta Markovich Béla, a díjat alapító Mapei Kft. ügyvezetője.

A szakmai mellett közönségdíj is kiosztásra került: a Mesterek Mestere közönségdíjasa 5400 szavazó véleménye alapján a pécsi Magyari Csaba lett.

Letöltések

Fájlnév/Méret/FeltötveLetöltés

Vancsó László munkái.pdf

(application/pdf)

1.52 mb

Mapei Kft.Pályázatoknívódíjak

Hírlevél

Hirdetés