2024.03.29, Péntek

A felújítások közül a legutóbbi a Menyhért utcai, ahol a Strabag kivitelezésében 150 méter hosszú és 5 méter széles aszfalt burkolatú út létesült, teljes szerkezettel. Ezen kívül elkészült az utca nyíltárkos csapadékvíz elvezetése, a kapubejárók pedig murvás burkolatot kaptak. A 17 milliós beruházás ötven százalékát a város állta. A költségek másik felében az építőközösségi részvétel teljes volt, tehát az összes érintett ingatlantulajdonos befizette az önrészt. A város vezetése további 1 millió forint önkormányzati forrásból még az útépítés előtt kiépítette a közvilágítási hálózatot is.

A lakókból szerveződött építőközösségek és a soproni önkormányzat korábban a Fényi Gyula és a Rozsondai Karol utcában hajtottak végre beruházást. Az itt elvégzett munkák együttes értéke 70 millió forint volt.

A témában rendezett sajtótájékoztatón Fodor Tamás (Fidesz) polgármester kiemelte: a lakók építőközösségei jelentik a fejlődési lehetőséget.

Táp Lászlóné, a térség önkormányzati képviselője hozzátette, a Menyhért utca környékén további két építőközösség jött létre, a Szépvölgyi és a Péterfai utcaiaké. A Szépvölgyi utca 23 milliós költséggel még az idén szilárd burkolatot kap, s Jánostelepen is elkészülhet a Szajkó és a Halastó utcák folytatása, mintegy 30 millió forintból.

(cyberpress.hu, kisalfold.hu)

(fotó: cyberpress.hu)

Mi épül?útfelújításSopron