2024.03.28, Csütörtök

energetikai beruházás

Decembertől igényelhető az energetikai felújításokra szánt támogatás

2016.11.17

Energetika

A 120 milliárdos keret bővíthető, és csak az első lépés a későbbi programok sorában, melyek a mostanihoz hasonlóan visszatérítendő hitelt nyújtanak a lakóingatlanok felújításához.

Két év alatt 237 kormányhivatali épület kap energetikai felújítást

2016.10.19

Energetika

A 20 milliárdos programban nyílászárókat, kazánokat és fényforrásokat cserélnek, illetve napelemeket helyeznek fel uniós forrásokból.

Erre is kell figyelni, hogy ne süljön el rosszul az energetikai beruházás

2016.10.11

Technológia

A tapasztalatok szerint sokan nem tudják, hogy a nyílászárócserével egy időben meg kell oldani a lakás megfelelő szellőzését, szabályozott légcsere által.

Nógrád megyében is elindult a kormányhivatalok energetikai felújítása

2016.10.02

Energetika

2018 tavaszáig bezárólag, összesen 1 milliárd forintból megújul Salgótarjánban a Megyeháza és a közlekedési felügyelet épülete is.

Megújuló energiaforrásra állhatnak át települések az új uniós pályázatban

2016.09.19

Pályázatok

A TOP keretében 37 millió forintnyi forrás nyílik meg ősszel, energetikai korszerűsítést és a megújuló energiaforrások kiaknázását valósíthatják meg belőle az önkormányzatok.

Hét magyarországi üzletét is átépítette a Spar

2016.09.09

Gazdaság

Ebben az évben már 1,6 milliárd forintot fordított áruházainak modernizálására a Spar üzletlánc. A felújítások a jövőben folytatódnak, s újabb üzletek nyitását is tervezik.

Kétszer gyorsabban térülhetnek meg az energetikai beruházások az új EU-s pályázatokkal

2016.08.22

Pályázatok

Három GINOP pályázat megnyílása várható a közeljövőben, 160 milliárd forint értékben. Nem csak a szigorodó előírások, hanem a pénztárcánk miatt is érdemes rájuk felkészülni.

Egyre közelebb a közel nulla

2016.08.16

Energetika

Alig több mint négy év múlva kizárólag közel nulla energiaigényű épületek épülhetnek Magyarországon. Napról napra időszerűbbek a kérdések: mit jelent, mekkora és mennyibe kerül a változás?

Energetikai beruházással indult el a másfél milliárdos óbudai fejlesztés

2016.07.26

Energetika

A tavalyi költségvetésből megtakarított pénz egy nagy múltú gimnázium megújulását segíti a fővárosban.

Kezdődhet az építkezés és korszerűsítés a borászatoknál

2016.07.13

Pályázatok

Szőlőtermelő és borászati vállalkozások igényelhetnek támogatást a Vidékfejlesztési Program új pályázatán, 40 milliárd forint áll rendelkezésre a következő két évben.

Újjáéled Tatabánya egyik legrégebbi épülete

2016.06.23

Mi épül?

Tatabánya önkormányzata négymilliárd forint uniós pályázati forrásból tervezi a Tulipános Ház felújítását, iskolák és óvodák korszerűsítését, és kivezetné a lakott területet sújtó teherforgalmat is.

Megkezdi működését a 45 milliárdos dunaújvárosi erőmű

2016.06.10

Energetika

Üzembe helyezték a Hamburger Hungária hő- és villamos energiát előállító erőművét Dunaújvárosban. A papírgyár ezzel energia-önellátóvá vált, minimalizálja környezetterhelését és új munkahelyeket is teremt.

Kötelező kazáncsere: mi lehet a megoldás?

2016.06.04

Energetika

A hamarosan kötelezővé váló kondenzációs kazán beszerelése a 30 százalékos megtakarítás miatt gyorsan megtérülhet, de ha új rendszerrel párosul, négyszer nagyobb terhet ró a beruházóra. Segítséget az Otthon Melege program vagy a lakástakarék adhat.

Támogatás nélkül is lehet önfinanszírozó az energetikai felújítás?

2016.04.22

Energetika

A Pénzcentrum válasza a határozott igen. Az elemzés eredménye egy átlagos családi háznál havi 10 ezer forintos megtakarítás, ami éppen fedezi a tíz éves lakáskölcsön havi részleteit.

Végre a családi házasok is pályázhatnak felújítási támogatásra

2016.04.06

Pályázatok

A támogatás szigetelésre, nyílászárók cseréjére, fűtési rendszer felújítására és megújuló energiaforrásokra vonatkozik. A pályázat tájékoztatója csütörtöktől lesz elérhető, a kiírás július első hetében jelenik meg, a pályázatokat a kibocsájtás megtakarítás alapján rangsorolják.

7,7 milliárdos villamosenergia-ipari fejlesztés készült el Kerepesen

2016.11.14

Energetika

Összesen 58 ezer köbméter föld megmozgatására volt szükség a MAVIR új, 400/120kV-os alállomásának kialakításához, mely nagyban javítja a villamosenergia ellátás biztonságát.

Huszonegy hivatali épület újul meg Szabolcsban

2016.10.11

Energetika

Az egymilliárdos projektben hőszigetelést végeznek, cserélik nyílászárókat, kiépítik a napelemes rendszert a megyei kormányhivatal épületeiben.

Dunaújvárosban újít fel szakiskolát a Fehérép

2016.10.04

Energetika

A Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában homlokzati hőszigetelést, lapostető-szigetelést és nyílászáró cserét végez el a fehérvári magasépítő cég.

Napenergiával csökkentik költségeiket Mátészalka oktatási épületei

2016.10.01

Energetika

A szabolcsi város gépészeti és az agrárképzési iskolájában is energetikai beruházás indul, több mint félmilliárdos forrásból.

Új beruházásokat generált Kecskemét dinamikus fejlődése

2016.09.13

Energetika

A vállalatok betelepedése és a lakosság növekedése miatt jelentősen bővülő energiaigényt az áramszolgáltató új transzformátorral és cölöpökre épülő, napenergiát hasznosító alállomással elégíti ki.

Energetikai korszerűsítés Békésben: ötven százalékos megtakarítást vár a kormányhivatal

2016.08.31

Energetika

A megye hét hivatali épületén összesen 1 milliárd forintból végeznek hőszigetelést, nyílászárócserét és fűtéskorszerűsítést, valamint napelemes rendszert is telepítenek.

Otthon Melege: egy nap alatt több mint 4000 pályázat

2016.08.17

Energetika

Néhány óra alatt kimerült a családi házak energetikai felújítására kiírt program kerete, az NFM szeptemberre ígéri az elbírálásokat.

Átfogó energetikai felújítás indul a Semmelweis Egyetem épületein

2016.08.14

Mi épül?

Az egyetem 4,3 milliárd forintos támogatásból újítja meg kilenc budapesti épületét, közte öt klinikát és két kollégiumot is. A munkák jövő év végéig fejeződnek be.

Közmunkaprogramban újult meg a sportcsarnok Komlón

2016.07.14

Mi épül?

Tavaly a külső és energetikai felújításra, idén pedig a belső munkákra került sor a Komlói Bányász Sport Klub épületében. A padlóburkolat cseréje még hátra van.

45 százalékkal csökkenti energiafelhasználását az Alföldi Tej

2016.06.29

Energetika

Napelemeket és indukciós világítótesteket szereltek fel az Alföldi Tej Kft. székesfehérvári üzemében, a beruházás pár éven belül megtérül.

Évente százmilliárdnyi energetikai fejlesztést hozhat a METÁR

2016.06.17

Energetika

A januártól érvénybe lépő új szabályozás felpörgetné a megújuló energia hazai beruházásait. A cél a megújuló források 14,65 százalékos részaránya.

115 milliárdos lakossági energetikai program: célkeresztben a vidéki kockaházak

2016.06.06

Energetika

Nulla százalékos kamatozású, húsz éves futamidejű hitelkeret nyílik a lakóingatlanok energetikai felújítására. A forrás a szigetelést és a fűtés korszerűsítését is támogatja, több tízezer lakás rezsije csökkenhet.

110 milliárdos keret nyílhat energetikai felújításra

2016.05.12

Energetika

A kormány kamatmentes visszatérítendő támogatást tervez természetes személyek, lakószövetkezetek és társasházak számára.

33 milliárdra rajtolhatnak rá az önkormányzatok az energetika jegyében

2016.04.19

Pályázatok

A TOP keretében megjelent felhívások az épületek felújítására, a megújuló források kiaknázására és munkahelyteremtésre ösztönzik a megyei jogú városokat.

Mezőgazdasági iskolák energetikai beruházása zárult le

2016.04.04

Energetika

Egy ceglédi és egy kenderesi mezőgazdasági szakiskola újult meg közel 300 millió forintból a KEHOP keretein belül, százszázalékos uniós finanszírozásból.