sportberuházások

Így néz ki a főváros átfogó sportfejlesztése

2017.01.12

Mi épül?

A Kemény Ferenc Program többek közt új atlétikai stadion és jégcsarnok, extrém szabadidőpark, valamint lovas, evezős és teniszközpont felépítését célozza be.

Székesfehérváron épül fel a magyar öttusa-utánpótlás központja

2017.01.09

Mi épül?

A Nemzeti Öttusasport-akadémia a jelenlegi létesítmény fejlesztésével, valamint egy kollégium és egy uszoda építésével születik meg. Alkalmas lesz nagy világversenyek lebonyolítására is.

Íme a 2024-es olimpia legfrissebb látványtervei

2017.01.04

Képriport

A látványterveket a Brick Visual, az építési terveket a BORD Építész Stúdió készítette. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről.

Befejező üteméhez érkezett Mezőkövesd sportszállója

2017.01.02

Mi épül?

Idén átadásra kerül a Zsóry Futball Club számára készülő 45 szobás szálló, amelyben uszoda, szaunák és konyha is helyet kap.

Hárommedencés versenyuszoda épül Gödöllőn

2016.12.30

Mi épül?

Az egyetemi sétány helyén épülő uszodát két ütemben kivitelezik.

Bővül és megújul a bonyhádi sportcsarnok

2016.12.29

Mi épül?

A leromlott állagú épület területe közel kétszeresére nő, lelátóján 600 néző foglalhat majd helyet a tolnai településen.

Műfüves pályával gazdagodik a Bicskei Torna Club sporttelepe

2016.12.28

Mi épül?

A lelátók és a telephez tartozó épületek is bővülnek és felújításon esnek át a Fejér megyei sportklubban.

A Magyar Építő és a Fertődi Építő kivitelezi a kaposvári versenyuszodát

2016.12.22

Aktuális

A háromszintes, nemzetközi versenyekre is alkalmas uszodában tízpályás medence és egy evezős tanmedence is létesül.

Elkészült Tata új sport- és rendezvénycsarnoka

2016.12.18

Mi épül?

A mobil lelátókkal és térelválasztókkal megépített csarnokot a helyi sportklub szakosztályai valamint három oktatási intézmény is használja majd.

Kezdődhet a Császár-Komjádi Uszoda felújítása

2016.12.14

Mi épül?

Közel 3,5 milliárd forintból történik meg a II. kerületi létesítmény vizes vb-hez szükséges felújítása, melyet az Épkar és a Fertődi Építő közösen végez el.

Májusra megújul a kaposvári Rákóczi Stadion

2016.12.08

Mi épül?

Közel 500 millió forintból modernizálják Somogy megye székhelyének 40 éves futballstadionját: befedik a lelátókat és új világítást is kap a pálya.

A Market építi az új diósgyőri stadiont

2016.11.29

Iparági hírek

Jövő év végére 15 ezres aréna épül a régi helyén. Az eddigi stadion tribünjét az MVSC sporttelepére helyezik át.

Elkészült Veszprém új sportcsarnoka

2016.11.23

Mi épül?

Az új csarnok elsősorban a kézilabdás utánpótlásképzést szolgálja, de alkalmas kosárlabda- és röplabdamérkőzések megrendezésére is.

Hamarosan kezdődhet a kispesti utánpótlásképző centrum építése

2016.11.14

Mi épül?

A kivitelezőnek egy 3300 négyzetméteres oktatási épületet, hét futballpályát és megfelelő infrastruktúrát kell létesítenie a 165 ezer négyzetméteres telken.

Jelentős lovas beruházást adnak át Szilvásváradon

2016.11.09

Mi épül?

Az utóbbi évtizedek legnagyobb lovas fejlesztésének első projektje fejeződött be a bükki településen. Az FM szerint 1990 óta a versenyek és a lovasok száma is megháromszorozódott Magyarországon.

Felpörögnek Makón a sportberuházások

2017.01.11

Mi épül?

Megközelítőleg egymilliárd forintot költenek a város sportlétesítményeinek felújítására, illetve újak létesítésére az elkövetkező két-három évben.

Ezer futballpálya épült TAO-ból az elmúlt öt évben

2017.01.05

Mi épül?

A pályaépítések jelentős része az iskolák és az önkormányzatok segítésével, illetve használatára valósult meg. Az EU-tól a TAO-rendszer engedélyének meghosszabbítását kérik.

Műemléki felújítást kapnak Dunakeszi legendás istállói

2017.01.02

Mi épül?

Az Alagi Lóversenypálya rövid ideig még a magyar lovassport központja is volt, de napjainkban is fontos szerepet játszik: rövidesen újabb öt istállója újulhat meg.

Uszodával és kézilabda pályával bővül a dunavarsányi edzőtábor

2017.01.02

Mi épül?

Az 1968 óta működő sportkomplexum új létesítményekkel gazdagszik, és a meglévő részei is megújulnak a két ütemben lezajló fejlesztés során.

Megjelent az új kispesti stadion ajánlati felhívása

2016.12.30

Mi épül?

A Honvéd 1938-ban épült arénáját egy 8000 fős stadion váltja 8000 négyzetméternyi beépített alapterülettel.

Zöld sportcsarnokot kap a kelet-budapesti régió

2016.12.29

Mi épül?

A tömegsport és a versenysport igényeit is kielégítő, egyúttal vásároknak, kongresszusoknak és koncerteknek is helyt adó sportközpont épül Rákosmentén. A XVII. kerület által már 1990 óta tervezett csarnok mellett tenisz-, streetball- és focipályák, valamint futókör jön létre.

Jövő év végére fejeződhet be a siófoki sportcsarnok építése

2016.12.27

Mi épül?

A szerkezetkész állapotú csarnok építését egy kormánytámogatásnak köszönhetően februárban folytatják, s az állam a sportkomplexum területét is megvásárolja.

Négyévszakos sífelvonó épül Eplényben és Mátraszentistvánban

2016.12.19

Mi épül?

800 millió forintos, a kormány által is támogatott beruházásba kezdenek a két sípályán, melytől az idegenforgalom fellendülését remélik, és a helyi iskolásoknak is jó szabadidős lehetőségeket biztosít majd.

80 helyi vállalkozás támogatásával épült meg Mosonmagyaróvár sportcsarnoka

2016.12.16

Mi épül?

A kétmilliárdos beruházásban épült csarnok pályáján hatféle sportág űzhető, a lelátó több mint ezer férőhelyes.

Ezek a cégek kivitelezik a vizes-vb szinkronúszási és felkészülési létesítményeit

2016.12.13

Iparági hírek

Többek közt a Városligetben, a Margitszigeten, a Dagály mellett és Balatonfüreden is indulnak beruházások.

Új tanuszoda épül Szobon

2016.12.01

Mi épül?

Pest megyében 17 helyszínen zajlanak tanterem, tornaterem, komplett iskola és tanuszoda beruházások.

A ZÁÉV kivitelezi Kaposvár sportcsarnokát

2016.11.29

Aktuális

A Fertődi Építővel közösen, több mint 4 milliárd forintból építik a somogyi megyeszékhely új, 9 ezer négyzetméteres, multifunkciós sportlétesítményét.

Nem bírta a meleget, ezért befedték a tatabányai műjégpályát

2016.11.21

Mi épül?

A tető segítségével a pálya jege ellenállóbb lesz az évek óta szokatlanul enyhe telekkel szemben. Később oldalfalat is kaphat majd a csarnok.

A Strabag építi Székesfehérvár Sóstói Stadionját

2016.11.11

Mi épül?

A több mint 14 milliárd forintos beruházás keretében legkésőbb 2018-ra elkészülő sportlétesítmény oktatási, kulturális és környezetvédelmi funkciót is kap.

Kivitelezőre talált Kisvárda futballstadionja

2016.11.08

Mi épül?

A látványtervek már júniusban napvilágot láttak, most kiderült: a Penta Industry Kft. nyerte el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgó stadion építését. A létesítményt a budapesti cég nettó 2 milliárd 25 millió forintból valósítja meg.