turizmus

Két év alatt óriásit lép előre Mór

2017.12.01

Mi épül?

Másfél milliárd forintnyi fejlesztés indult el a Fejér megyei városban, ahol többek között új vásárcsarnok és virágpiac, valamint kerékpárutak épülnek, és új turisztikai attrakciókat is kialakítanak.

Mederkotrással, rendezvényhajóval és új sétánnyal nyit Dunaföldvár

2017.11.24

Mi épül?

A turistavonzó beruházásokkal a pincefalu elérhetősége is javul, kerékpár- és kajakkölcsönző is épül.

Kerékpárúttal fejlesztik a turizmust Kalocsa mellett

2017.11.16

Útépítés

A Szelidi-tónál kivitelezett beruházás során a szintén Bács-Kiskun megyei Soltút uniós támogatással épít új pályaszakaszt és újítja fel a már meglevő bicikliutat.

Tolna megye egyik legnépszerűbb fürdőhelyén indul fejlesztés

2017.10.09

Mi épül?

Kerékpárúttal kötik össze Tolnát és Faddot, valamint mindkét település Duna-holtágának partján idegenforgalmi és rekreációs beruházást hajtanak végre.

Felújítássorozattal készül a zarándokok fogadására a pécsi egyházmegye

2017.09.19

Mi épül?

Vallási turisztikai hálózat épül ki Tolna és Baranya megyében: 1,5 milliárd forintból újulnak meg templomok, kápolnák, valamint új szálláshelyek is létrejönnek.

Ökocentrumot és szállodát épít Nyíregyházán a Ke-Víz

2017.09.13

Mi épül?

Különleges, állatvilágot idéző hotel és konferenciaközpont épül az 1,6 milliárd forintos nagyberuházásban, mely a helyi állatpark szomszédságában valósul meg.

Óriási fejlődésnek néz elébe a Dunakanyar térsége

2017.08.21

Mi épül?

Csaknem 70 milliárd forintnyi turisztikai beruházásról született kormányhatározat a területre vonatkozóan, melyeket 2030-ig kell megvalósítani.

Hat megyében épül ki a lovas turizmushoz szükséges infrastruktúra

2017.08.15

Mi épül?

Elsősorban istállók, pihenőhelyek létesülnek 700 millió forintból az ország északi területén.

Befejeződött a kuriózumnak számító átsajtolás az M1-es alatt

2017.08.10

Technológia

Úgy létesült alagút, hogy a kivitelezés semmilyen változást nem hozott az autópálya szerkezetében, így a forgalmat sem zavarta. A technológiát eddig csak Magyarország alkalmazta a régióban.

Élménypark épül Kiskunhalason

2017.08.10

Mi épül?

A Bács-Kiskun megyei város a fürdő szomszédságában, 877 millió forintos EU-támogatásból alakít ki aktív zöldövezetet. Infrastrukturális beruházásokat is terveznek, és tovább pályáznak a gyógyfürdő fejlesztésére.

Vonzó turistacélponttá változnak a sarkadi Éden-tavak

2017.07.26

Mi épül?

A Békés megyei területen összetett fejlesztés keretében alakítanak ki többek között csónakkikötőt, kilátót és új közösségi teret.

Indul a Kisfaludy program, kétezer vidéki szálláshely fejlődhet tovább

2017.07.03

Pályázatok

Ősztől lehet pályázni a 300 milliárd forintos turisztikai keretre, a régiónként ütemezett program 14 évig tart majd.

Pluszforrásból folytatódhatnak a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztései

2017.06.23

Mi épül?

Csütörtökön átadták az intézmény új kiszolgáló zónáját, amelyben műhelyek, öltözők, állatorvosi állomás és a központi takarmánykonyha kapott helyet.

Elkészült Ópusztaszer új turisztikai attrakciója

2017.06.06

Mi épül?

A középkori gyógynövénytermesztés és -feldolgozás hagyományait ismerhetik meg a látogatók abban a kertben és foglalkoztató központban, amelyet pünkösdvasárnap nyitottak meg a Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Izgalmas attrakciókkal bővül a Nyíregyházi Állatpark

2017.05.29

Mi épül?

Többek közt látogatóközpont, ökocentrum és egy jégkorszakot bemutató látványosság is felépül.

Termelői piaccal és strandfejlesztéssel újít Révfülöp

2017.11.27

Mi épül?

A Balaton-parti település emellett átépülő szabadtéri színpaddal és útfelújítással növeli turisztikai vonzerejét.

Így újul meg a Balaton déli partjának legnagyobb piaca

2017.11.24

Mi épül?

A fonyódi piactéren a régi pavilon helyén 4 új épületet alakítanak ki mintegy 220 milliós uniós támogatással. Emellett megkönnyítik a turistalátványosság elérését is: az egész területet egy irányból lehet majd megközelíteni.

Kolbász témájú élményparkot építenek Békéscsabán

2017.10.18

Mi épül?

Folytatódik a CsabaPark fejlesztése, felújítják a Trófea szállót, 5 kilométeres erdei sétautat és 3,5 kilométeres futópályát is építenek uniós támogatással.

344 kilométer kerékpárút épül ki az egykori vasfüggönyt átszelve

2017.09.19

Mi épül?

Több mint 700 millió forintból jön létre közös turisztikai hálózat hazánk és Szlovénia között, egy integrációs program keretében.

Évi 60 ezerre nő a balatoni gyerektáborok befogadóképessége

2017.09.14

Mi épül?

A zánkai volt úttörőtábor teljes felújítást kap, Fonyódligeten új épületeket emelnek a 26 milliárdos fejlesztésben.

Újjáépítik a diósgyőri vár csonka tornyát

2017.08.23

Mi épül?

Folytatódik a diósgyőri vár felújítása, a délnyugati csonka torony mellett a nyugati palotaszárnyat is helyreállítják. Miskolc célja az, hogy műemlék Közép-Európa egyik meghatározó turisztikai látványossága legyen.

Ujjáépül a Mátészalka városképét egykor meghatározó lakótorony

2017.08.18

Mi épül?

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban 720 millió forintot fektetnek be turisztikai beruházásokba: többek között kéttermes mozit és új Tony Curtis témájú kávézót építenek uniós támogatásból.

Labirintus épül az elbűvölő Tolna megyei pincefaluban

2017.08.15

Mi épül?

Györköny több száz éves építészeti örökségére hívja fel a figyelmet a tervezett útvesztő, bordalösvény és szabadtéri színpad, melyektől évi kétezer látogatót várnak.

Szálloda és élményfürdő koronázza meg Csurgó fejlesztését

2017.08.10

Mi épül?

Több mint hatezer négyzetméteren jön létre a két új egység, mellyel a somogyi település tervezett turisztikai beruházásai teljesülnek.

Függőhíd épül Sátoraljaújhely két hegycsúcsa között

2017.07.31

Mi épül?

A 345 méter magas Szár-hegy és a 360 méter magas Várhegy közé 700 méteres hidat terveznek, melyen kilátóhelyeket is kialakítanak.

Ez az öt település nyerte el a gyógyhelyeket fejlesztő forrásokat

2017.07.26

Mi épül?

Az összesen mintegy 4,5 milliárd értékű projektekben új turisztikai célpontok jönnek létre, javul az infrastruktúra, meghosszabbodik a szezon.

Kizárólag megújuló energiára állt át a somogyi élményközpont

2017.06.25

Energetika

A Patcán található, 15 éve folyamatosan fejlesztett Katica Tanya napelempark kialakítását is magába foglaló beruházást adott át.

Uszodával bővült Csurgó sport- és szabadidőcentruma

2017.06.19

Mi épül?

A Sótonyi László Sportcsarnokhoz közvetlenül kapcsolódó fejlesztést a Zselic Konstrukt és a Szabadics Közmű- és Mélyépítő kivitelezték.

Történetének legnagyobb beruházására készül a Szegedi Vadaspark

2017.05.29

Mi épül?

Gyerekek rakhatták le az állatkert jövőre elkészülő elefántházának alapkövét vasárnap. A khmer templomvárost idéző létesítményt a Ferroép kivitelezi, öt elefánt elhelyezésére lesz alkalmas.

Négy jelentős fejlesztés indul el még idén Dunaújvárosban

2017.05.26

Mi épül?

Felújítják az élményfürdőt és a sportuszodát, megújul a Szalki-sziget, a központban járási hivatali épületet alakítanak ki, továbbá középületeket, közterületeket újítanak fel.