2024.03.29, Péntek

Tavaly több mint 2,8 millió euró adózás utáni eredményt ért el a magyar tulajdonú Masterplast Nyrt., ezzel csaknem négyszeresére nőtt a nyeresége az előző évi 766 ezer euróról.

A közép-európai régió egyik vezető építőanyag-gyártója közleményében 83,8 millió eurós (25,9 milliárd forintos) tavalyi árbevételről számol be, ami 3 százalékkal múlta felül a 2014-es értéket. A nyers- és alapanyagárak, illetve az árfolyamok kedvezőtlen változásai ellenére csak kis mértékben csökkent a társaság kereskedelmi árrése, amit szállítási és egyéb költségek csökkentésével ellensúlyozott, így működési eredménye a megelőző év szintjén alakult.

Tavaly a negyedik negyedévében 19,27 millió eurós árbevételt ért el a vállalat, ami két százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakáétól, ugyanakkor stratégiai termékeiben 10 százalékos volt a növekedés. A múlt év végén javuló tendenciákat tapasztaltak a társaság fő piacain. Az árbevételhez a legnagyobb mértékben hozzájáruló magyar, román és szerb piacokon élénkült az építőipar, illetve ennek jeleit mutatta a horvát gazdaság és az ottani építőipar is. Javult a helyzet a szlovák és a lengyel piacon, valamint a helyi deviza stabilizálódásával konszolidálódott az ukrán piac. A magyar és a román piacokon egyaránt 10 százalékkal nőtt a Masterplast árbevétele a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg az exportpiacokon ennél is nagyobb, 18 százalékos bővülést ért el a cég.

„A piaci folyamatokhoz történő rugalmas alkalmazkodással javítottuk a nyereségtermelő képességet, a megtermelt nyereség mértéke és a vállalat pénzügyi pozíciója megnyitja a kaput az osztalékfizetés lehetősége előtt” - idézi a közlemény Tibor Dávidot, a Masterplast Nyrt. vezérigazgatóját.

Az összesen 8,4 millió eurós szabadkai üvegszövetgyár első fázisának sikeres próbaüzeme után tavaly novemberben elindult a fejlesztés második üteme is, ami a tervek szerint a nyárra lezárul. A fejlesztés harmadik szakaszát 2017 tavaszán fejezi be a cég, a beruházás 205 munkahelyet teremt. „Ez jó alapot teremt ahhoz, hogy megvalósítsuk a 2014-ben megfogalmazott stratégiai célkitűzést. Eszerint 2020-ig az európai szigetelőanyag-piac meghatározó üzleti szolgáltatójává kíván válni a Masterplast, 100 millió euró feletti éves árbevétellel” - hangsúlyozta a vezérigazgató.

A társaság értékelése szerint pozitívan hathatnak a vállalat magyarországi forgalmára a lakáspiac élénkítését célzó kormányzati intézkedések, a változások hatására várhatóan felfutó építkezések mind a szigetelőanyagok, mind az egyéb építőanyagok értékesítését növelhetik a jövőben.

A magyar tulajdonú Masterplast 1997-ben 5 fős cégként Székesfehérváron kezdte meg működését. Mára a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó- és forgalmazó vállalata lett, négy országban rendelkezik gyártóbázissal, illetve 12 országban van jelen leányvállalattal, közel 700 főt foglalkoztat.

A társaság honlapján az áll, a gyors fejlődését a komplex fejlesztés, az energiatakarékos és költséghatékony megoldásokat kínáló hő-, hang- és vízszigetelés, tetőfedés és szárazépítészet területén gyártott és értékesített termékek segítették. A Masterplast termékeivel teljes körű megoldásokat nyújt e területeken. A termékei a leányvállalatain és partnerein keresztül Európa minden piacán, sőt Európán kívül is megtalálhatók. A vállalat folyamatosan fejleszti gyártási technológiáit, szélesíti termékpalettáját és szolgáltatásai körét.

A Fejér megyei sárszentmihályi székhelyű Masterplast részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedést 480 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 593, a legalacsonyabb 376 forint volt.

(mti, magyarepitok.hu, masterplast.hu)

Galéria

Aktuálisépítőipari cégeképítőipari alapanyagoképítőipari gyártókMasterplast